A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. április 2., kedd
Húsvét hótalpakon
A húsvéti nyúl elakadt a tojásszállításban a szörnyű
hófúvás miatt
Valamikor nagyon régen, húsvét közeledtével a híres tojásfestő nyúl kisétált a tojáserdőbe. Amikor a gyönyörű, hűvös erdőben a hatalmas, árnyékot nyújtó tojásfák alatt ugrált és egy-egy tojást finoman leszakított a fák ágairól, hirtelen erős fuvallattal találta szemben magát. Kezében lévő tojásait gyorsan a szépen kidíszített kosárkájába tette és sietős léptekkel az erdő széle felé vette az irányt. Lassan kiért már a fenyvesek hűvös árnyékából, rögtön szemébe tűzött a Nap sugara és felmelegítette világos szőrét.
Lehet, hogy a mi ugri-bugri tapsifülesünk halucinált? Vagy csak az erdő háborodott fel valamin ennyire? Az egyszer biztos, hogy az ugri-bugri nyulacska már réges rég elfelejtette a történteket, és már vidáman házikója nyomában ugrándozik. Mikor betért kunyhójába örömteli arccal kutatott festőpennája után. Kis idő múlva a festékek is előkerültek és nekilátott a szebbnél szebb tojások festésének. Egész napját erre szentelte, a nagy munkában még a frissen illatozó répájáról is megfeledkezett. Igyekezett munkáját gyorsan és precízen elvégezni, mert tudta, hogy másnap korán kell ébrednie a tojások szállítása miatt.
Már kora hajnalban elkezdte becsomagolni és felkészíteni a frissen száradt tojásokat a rájuk váró leghosszabb útra.
A régi hagyományai szerint, már 8 óra 8 perckor készen állt az indulásra. Begyújtotta sugármeghajtású robogóját, és útnak indult a tojások kihordására. Sok megállója végett hamar megéhezett. Előkotorta az uzsonnáját, amit üknagymamája csomagolt be neki még a tegnapi estén. Frissen szedett salátát és répalevet tartalmazott a híres tízórai. Miután jóllakott, vizet forralt a robogó hátsó ülésén működő vízforralóban a kávéjához. Amíg a vizet várta előkapta az aheti Blikket és elolvasta a horoszkópját.
Hírtelen erős szél kerekedett, felborította a forró vizet és nagy erőfeszítések árán, de a Blikket is kitépte a nyulacska kezeiből. Ekkor nagy pelyhekben hullni kezdett a hó. A tapsifüles úgy gondolta, ennél már nem lehet rosszabb, így gyorsan nekivágott a hátralévő hosszú útnak. Borzasztó volt látni a nyulacska viszontagságos harcát a hófúvással szemben. Ijedten vette észre, hogy nem tud tovább haladni ősrégi robogójával, és a tojásokról is kopni kezdett a gyönyörűen fénylő festék a nedvesség jóvoltából. Meg kellett állnia. Sajnálattal vette észre, hogy nem tudja folytatni az utat a földi utakon. Így hát a mi szuper tapsifülesünk előhúzott egy légballont és előkészítette a felszállásra.
Nem sokkal később útra indult a nagy nyúl alakú lufi az egekbe… Több állomást is ki kellett hagynia az új utazásmódja miatt. Szegény nyulacskának már tényleg csak az volt a vágya, hogy egyszer földet érjen az út végén és megérkezzen Bagolykőbe.
A Bagolykőben már összegyűltek a diákok és tanárok, hogy megünnepeljék a húsvétot, de minden ünneplés hiányos volt a húsvéti nyúl miatt. Senki nem tudta, még csak nem is sejtette, hogy milyen hófúvásba keveredett, és merre járhat most. Az alkalmi beszédet meghallgatása és ételek elfogyasztása után mindenki szomorú arccal tért nyugovóra. Hiányzott nekik a húsvéti nyuszi.
A nyúl csak szállt a levegőben a légballonnal és várta, hogy egyszer végre elérje úti célját.
Napok teltek el… és a nyúl egyszer arra ébredt, hogy zuhanni kezdett a légballonnal együtt és egy óriási lyuk tátongott a ponyván. Gyorsan kidobálta a kopott tojásokat, hátha úgy épségben leérkezhet a földre. Pár perccel később már talajt érzett a talpa alatt. Egy hatalmas város kellős közepében találta magát. Csöppnyi elmélkedés után megállapította, Kijevbe vetette őt a sors. Gyorsan meg is jegyezte:
~Minden úgy történt, ahogyan a Blikkben a horoszkóp megírta…
Kis szünet után még hozzátette:
~Soha többé nem olvasom azt a hülye horoszkópot!
A tapsifülesünknek is helyén van az esze, tudta, mit kell tennie. Felosont egy repülőgépre, amely reményei szerint Magyarországra, Bagolykőbe tartott. már nagyon éhes volt szegény nyulacska. Így folytatta tovább útját…
Egy nap elteltével álmából felébredve azon kapta magát, hogy mindenki csomagol és leszáll a repülőről. Ő is így tett. Kipillantva a repülőgépből ámuldozva látta meg Bagolykő borzasztó nagy kapuját. Belépett az ajtókon, de senkit sem látott a folyosókon. Elég későn érkezett meg, így abban reménykedett, hogy vacsoráznak a nagyteremben. A tapsifülesnek ez a gondolata be is következett. A terembe belépve mindenki taps viharban tört ki és ujjongott...
A húsvéti nyúl elmesélte kalandos történetét, hogyan akadt el a hatalmas hófúvásban, és hogyan vesztette el szépen kifestett tojásait. Elnézést kért, hogy elrontotta a húsvét csodálatos varázsát, és megígérte, hogy jövőre felpakolja hatalmas kosarát és időben megérkezik.
Ez volt a húsvéti nyúl story-ja a hófúvással szemben.
//Antonio Welse munkája//
2013. március 31., vasárnap
Fessünk tojást és mondjunk verset
A húsvét napjainkban már a világ minden részén elterjedt
ünnep. Sokan csak a nyuszival, a tojásokkal és a csokival kötik össze, azonban
a húsvét ennél több. A világ keresztényeinek számára ez az ünnep Jézus Krisztus
feltámadását jelenti. Ezt mindenki másképpen éli meg, viszont sajnos
napjainkban vannak olyanok, akik nagypénteken végigjárják Jézus keresztútját.
De ezt most hagyjuk is, akik ismerik Jézus történetét, azok
ismerik, akik nem, azok pedig nézzenek utána, mert én most nem erről szeretnék
beszélni.
Én most teljesen elrugaszkodnék a vallási témából, és
belevetném magam a „tojás” témába, ami annyit jelen, hogy én most a tojásfestés
különböző módszereiről szeretnék beszélni.
Először is a festés előtt van még egy borzasztóan fontos
dolog; a tojás előkészítése. Ez kétféle dolog lehet.
Az első az, hogy megfőzünk
egy tojást.
Ez esetben a több lépést kell figyelme vennünk. Az első az,
hogy mossuk le a tojást, ezzel zsírtalanítva a tojás felületét. Erre azért van
szükség, hogy a későbbiekben a festék maradéktalanul megfogja a tojás
felületét. Ezt követően ugye belerakjuk a vízbe és megfőzzük, azonban a
főzővízbe ajánlott egy kis esetet is tenni, pontosan ugyanolyan okok miatt,
mint ami miatt az előbb lemostuk a felületet. Valamint ajánlott a főtt
tojásokat az ecetes vízben hagyni és egy éjszakát állni.
A második módszer az, hogy kifújjuk a tojást.
A tojást itt is le kell mosni, azonban ennél a módszernél
főzés helyett két lyukat szúrunk a tojásra. Egyet alul, egyet felül. Persze
ezeket óvatosan, mert könnyen el is törhetjük a héjat. Amint meg van a két
lyuk, elkezdjük kifelé fújni a tojás „tartalmát”. Ez a művelet hatalmas tüdőt
igényel és sok időt, mert az első tojás kifújása egy átlagos tüdővel 5-6 percet
vehet igénybe, azonban ez az intervallum folyamatosan nőni fog, mert az ember
fárad közben. Mindenesetre azt el kell mondanom, hogy ez a tartósabb, mert a
kifújt tojást évekig őrizgethetjük, ezzel ellentétben a főtt tojást egy-két hét
után ki kell dobni, mert megromlik.
Na, de akkor lássuk a módszereket:
Berzselés:
Ez egy hagyományos tojásdíszítési technika, mely nem a
festésen alapul.
Ezt csak és kifejezetten főzött tojással lehet megcsinálni.
A technika lényege, hogy fogunk egy levelet, amely bármilyen növénytől
származhat, majd rárakjuk a tojásra. Amint a növény rajta van, egy harisnyába
bugyoláljuk az említett tárgyat, majd belerakjuk a vízbe, és hagyjuk megfőni.
A főzést követően hagyjuk, hogy kihűljön. A harisnyát, csak
akkor szabad levenni a tojásról, ha már nem meleg, mert így nagyobb az esélye,
hogy szép, nem elmosódott mintát kapunk.
„Piros tojás” hagyományos mintával:
Ez egy talán még hagyományosabb módszer, mint a fentebb
említett. Lényege, hogy egy bármilyen - főtt,
vagy fújt - tojásra, még „szűz”,
vagyis festéktelen állapotában mintákat rajzolunk. Persze, ezt nem ceruzával,
vagy tollal, hanem ecsettel és viasszal.
(Megjegyzés: Régen persze ezt nem ecsettel csinálták, hanem
írókával)
Szépen, óvatosan ráfestjük a mintát, amit jobb, ha nem
rontunk el, mert javítani már nem nagyon lehet. Amint kész vagyunk a mintával,
már festhetjük is a tojást.
Ha valaki eddig nem jött volna rá, akkor elárulom, hogy
ennek a technikának az a lényege, hogy a viaszos részt nem fogja meg a festék.
A festés végén pedig, óvatosan lekaparjuk a viaszréteget és
már készen is van a tojásunk.
Ez egy végtelenül egyszerű technika, ami kifejezetten
kezdőknek és gyerekeknek ajánlott. A lényege az,
hogy egy bármilyen tojást
befestünk egy bármilyen színre, majd kis pöttyöket festhetünk, illetve
ragaszthatunk rá.
Az elkészítése, mint olvasható; végtelenül egyszerű, de meg
kell mondjam, hogy nagyon jól mutat.
Fóliás tojás:
Manapság a boltokban lehet különböző díszítőfóliákat kapni. Ezek
használata is nagyon egyszerű, bár az
Szóval, miután megvettük és kibontottuk a fóliákat, és
megmostuk a tojást a fóliákat ráhelyezzük a tojásra, majd fóliástól bedobjuk a
fentebb említett forró vízbe. A vízben a hő hatására a fóliák összemennek, és a
tojásra simulnak, amint ez megvan kivesszük
vízből, hagyjuk lehűlni és már mehet is dísznek.
Persze, ezek csak a legelterjedtebbek, elvégre a tojásoknak, vagyis a megmintázásuknak, csak a képzelet szabhat határt.
De ha már kitértünk a tojásokra, akkor most egy kicsit kitérek a locsolóversekre, melyeket a fiúk mondanak, vagy énekelnek a meglocsolt/lelocsolt lánynak. Ebben a műfajban is vannak hagyományos versek, és vannak modern újítások. Ez elkövetkezendő pársorban vegyesen olvashattok minden félét az előbb felsorolt műfajok közül.
"Zöld erdőben jártam,
két őzikét láttam,
az egyik kacsintott,
ide a forintot!"
Néked int a hóvirág,
s barka bontja bársonyát.
Itt a tavasz: kikelet,
s a húsvét is közeleg
s barka bontja bársonyát.
Itt a tavasz: kikelet,
s a húsvét is közeleg
/Devecsery László/"
"Ajtó mögött állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adtok, lányok,
Estig is itt állok!"
"Húsvét hétfő reggelén
mosolyog az ég is,
Adjatok egy fél decit, mosolygok majd én is."
"Ferrarival érkeztem, 200
métert fékeztem.
Okos vagyok, szép és
laza, Locsoljak, vagy húzzak haza?"
2013. március 29., péntek
Húsvéti pályázatpakk
Itt vannak, jönnek, jönnek a hústvéti pályázatok! A műveket a k_rochard@citromail.hu címre küldjétek, a tárgyban tüntessétek fel: HÚSVÉTI PÁLYÁZAT. A pályázatok határideje április 12.
1. Tojásfestés
Ahogy az elmúlt évben, úgy idén is kaptok egy sablont, amit gépen, vagy kinyomtatás után kézzel, ki kell színeznetek, vagy festenetek. Minden beküldött képért 5 pont jár, fejenként legfeljebb 2 tojással lehet nevezni. Szavazással lesz ezekből kiválasztva általatok egy közönségdíjas és általunk (én meg pótatyátok) egy másik, amik +10 pontban részesülnek.
SABLON
2. Húsvéti képeslap
Aki elég kreativitást érez magában, az alkothat, tetszőleges technikával, húsvéti üdvözlőlapot is, amiket folyamatosan közzéteszünk majd az eridonban és a blogon. Egy képért 10 pont jár, legfeljebb egy képpel lehet nevezni (tehát igényesebb munkákra számítunk). Elbírálás lásd 1. pont.
3. Húsvét hótalpakon
Szegény, szegény húsvéti nyúl, idén azt sem tudja, hova kapjon, betemette a hó és a tavasznak híre-nyoma sincs. Írj legalább 1 A4es oldalnyi mesét a hófúvással világtól elvágott Nyussz heroikus küzdelméről és diadaláról vagy kudarcáról. A legjobb történetek 30, 25, 20 pontot kapnak!
4. Charlie és a csokitojások
A klubhelyiségben számos helyen rejtettünk el csokitojásokat, azonban nem úgy, ahogy az eddigiekben. Tíz különleges csokitojás is rejtőzik a fotelok és puffok között.
Rejtvényeket készítettünk - aki játszani szeretne, jelentkezzen húsvét hétfőn nálam vagy a HVH-nál és kap közülük egyet. A rejtvények megfejtéséért 10 pont jár, valamint a tíz leggyorsabb, helyes megfejtést beküldő választhat egyet a tíz bűvös tojás közül (a főmesélő segítségével kijátszható lesz a megtalálás és a hatás).
Akinek nem jut ezekből, annak sem kell búsulnia, rengeteg finomsággal kedveskedünk az Eridonosoknak
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Caius Randy Woodrow
Gilbert Blythe
Caius Randy Woodrow