A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verebek csiripelték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verebek csiripelték. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 30., szerda

Pletykafészkek


Éljen soká, az ifjú pár!
Nem csak az Eridonban, de a csapaton belül is zajlik az élet. Sajnos elég gyakori a csapatkapitány-váltás és nehéz a tagoknak mindig más elveihez szokni. Karina után Gwennek szavazott bizalmat a csapat, aki el is kezdte szervezni a csapatot, igen ám, csakhogy a lány egyik napról a másikra elhopponálta magát. Senkinek nem szólt egy szót sem, csak eltűnt. Vajon mi állhat a háttérben? Néhány diák azt rebesgette, hogy titokban összeházasodik jelenlegi párjával, Zalánnal. S mint kiderült, a fiú szülei nem igazán szerették az eridonosunkat, ezért döntöttek a titkos esküvő mellett.

Hátszél
Gwen megüresedett csapatkapitányi helyére Kevin került. Tudjátok, hogy miért? Mert a lakótársa volt, így azt gondolta a szőke lány, hogy Kevinen keresztül tudja majd irányítani a csapatot. Néhány hírszerzőnk azt is a csőrünkre kötötte, hogy Kevin még soha, egy meccsen sem vett részt és teljesen tapasztalatlan kviddics terén. Állítólag még seprűn sem ült ezelőtt. Ha ez igaz, reméljük, egyben lejön a pályáról.

A könyvtár foglya
A múlt hét egyik napján elmaradt a tanítás valamennyi bagolyköves diák nagy örömére. A tanulók nem értették a dolgot eleinte, no és még a tanároktól sem tudták megkérdezni, merthogy egyetlen tanárt sem tudtak elkapni azon a délutánon. Mostanra azonban kiderült, hogy a hirtelen elrendelt szünet Vitéz Rebeka miatt történhetett meg, aki elveszett a titkos könyvtár hatalmas rengetegében. A leány elvarázsolt repülőket küldött, segítségért könyörögve bennük, de mivel kétségbeesésében túl sokat hajtogatott, egyetlen papírjármű sem tudta végül helyesen megtalálni gazdáját, tehát a szerencsétlen tanároknak és mestertanoncoknak kellett felkutatni a könyvtár minden zugát, hogy megtalálják az elveszett eridonost. Egyik tanonc szerint olyan helyekre is rábukkantak, amikről azt sem tudták, hogy léteztek valaha, s néhány másik tanár azt is állította, hogy volt ott valami más is, ami egyfolytában figyelte őket, de mire odakapták tekintetük, már el is tűnt. Talán Kieran is besegített a keresésbe?


Hógolyó
Alig szállingózik a hó mostanában, egyesek mégis úgy döntöttek, hogy az udvaron összegyűjtik az összes havat, hogy aztán az arra járkálókat megdobálják a koszos, torz hógolyóikkal.
Egyesek szerint Boglár Gréta keze is benne lehetett a dologban, sőt Révay Franciska Veszna ( áldozat ) határozottan állította, hogy sérelme után az eridonos jókedvű kuncogását vélte hallani, míg Noah Jorgensen ( bántalmazott- jelenleg a gyengélkedő betege súlyos kislábujj-sérülése miatt, ami a támadás során érte őt ) egyik erősebb pillanatában elárulta, hogy vörös kócot látott elsuhanni az egyik közeli bokorban, megszólalásig olyat, mint amilyen Kováts Marcell uraságnak van. Talán csak véletlen volna a hasonlóság mindkét esetben? Vagy a két ifjú főnix barátságukat egy magasabb, veszélyesebb szintre emelte?

2016. október 30., vasárnap

Októberi madárcsicsergés

Nagyra nőtt gyermek

Az eridonosok körében igen ismert ember Keith Coltrane. Nincs olyan piros, aki ne hallott volna minimum egyszer a művész úrról. Azt beszélik, hogy amióta Leonie-vel együtt van, rászokott a plüssállatokkal való alvásra. Állítólag a kedvence egy rózsaszín, szőrös medve, és Nyam-nyam bácsinak nevezi. Nos Nyam-nyam tegnap szőrén-szálán eltűnt, és Keith konkrét haditervet eszelt ki, hogy megtalálja a mackóját. Vajon sikerrel jár?


Eleven prefekta

Ti is hallottátok, hogy az egyik prefektusunk igazán felöntött a garatra? Nem? Akkor elmondjuk majd mi! Révay Franciska egy lazítós estét csapott néhány barátjával, aminek a vége szétcsúszás lett. Nem elég, hogy titokban betintáztak az Abyss nevű szobában, de a prefektuslány felállt az egyik ágyra is, hogy előadjon egy paródiát, amit az apjáról talált ki. Sajnos a paródia még csak kezdetét sem vette, mert Franciska elvesztette az egyensúlyát, és a földre pottyant. Ráadásul rosszul esett, így eltörte a csuklóját. Az este további részét a gyengélkedőn töltötte józanodva, fájó csuklóval.


Furcsa írások

Azt beszélik, hogy Teón kívül éldegél egy másik szellem is az Eridon tornyában. Ezt a szellemet azonban még eddig senki sem látta, csak azokat a fizikai dolgokat, amiket a jelenléte hagyott maga után: az asztalokról levert csészék, festmények zaklatása és a klubhelyiség felforgatása. Ám a napokban kicsit durvább nyomokat is maradtak utána. Néhány diák a folyosókon, illetve a klubhelyiség falán furcsa, igen baljós kiírásokat vélt felfedezni. Valóban kopogó szellemünk van? Vagy esetleg ez a vezetőség halloweeni tréfája lenne?


Kis hableány

Mint mindenki tudja, Vér Lanetta és az ifjabbik Ardai a legeslegjobb barátok, szinte mindent együtt csinálnak. Néhányan már szerelemes párnak nézik őket. A fiatalok ezt igen hevesen tagadják, azt mondják, hogy olyanok a másiknak, mint egy ikertestvér. Szerintem van is benne valami.
Az eridonos lány a halloween közeledtével kitalálta, hogy ő bizony valami egyedi jelmezt akar magára ölteni. Elhatározták ezért, hogy százfűlé-főzet segítségével hableánnyá változik majd. A parton találtak is egy pikkelyt, ami szerintük egy sellőtől származhatott, ezért aztán belekeverték a bájitalba, amikor az végre elkészült. Az alagsori medencénél hajtották végre az átváltozást. Sajnos a pikkely, amit találtak, nem sellőtől származott, hanem egy haltól, az átváltozás eredményét pedig hadd ne ecseteljem. Elég annyi, hogy Lanetta a gyengélkedőn kötött ki, Kolos pedig ott volt mellette, és vigyázott rá. Talán ez valami új dolog kezdete.

2016. szeptember 28., szerda

Szeptemberi Madárfecsegés

Egy vödör a fejen
Lassan közeledik halottak napja és természetesen a minden évben megrendezett halloween is. Néhány energiától túltengő eridonos úgy gondolta, hogy már szeptember végén elkezdenek készülni a rémisztgetésre. Ám akadt egy igazán buzgó diák, aki keresztezni akarta az április elsejei csínyekkel a halloweent, így a jól bevált vödrös tréfát sütötte el. Kinyitotta résnyire az ajtót, annak a tetejére pedig egy vödörnyi zöld trutyit helyezett el. Talán csak az egyik háztársát akarta megtréfálni, de ez sajnos fordítva sült el. Az trutymó a házvezető-helyettesként visszatérő Viktor nyakába borult, a vödör pedig a fején maradt. Még most is keresik a tettest, vajon te is olvasod, Mr. Mókamester? Remélem, Viktornak sikerült lemosnia magáról a ragacsot…


Üdvözlő meglepetés 
Várkonyi tanár úr ismét az iskola falai mögött tartózkodik, rengeteg diák örömére. Bár az előző évet kihagyta, azt rebesgetik a madarak, hogy újult erővel és megújult, de a már megszokottakhoz hasonlóan kemény módszerekkel fogja fogadni az órájára betérő diáksereget.
Azonban nem is Bagolykő lenne a Bagolykő, ha a tanár urat nem várta volna apró üdvözlő ajándék az irodájában már az első napokban, ugyanis az unalmas, szürke iroda közepén a tanár urat egy csinos, kacsás alsónadrág fogadta, piros szalagocskával átkötve, ami egyértelműen az Eridon színe.
A pletykák szerint azonban nem biztos, hogy diákról volt szó a csínytevést illetően, hiszen sokan látták arrafelé kószálni az új és ifjú házvezetőnket is, aki nagyon el akart bújni a kíváncsi szemek elől,  de más források szerint Olive Thalia Belmonte is sündörgött arrafelé, jókedvű mosollyal az arcán. Talán az idei évben a diákok megjavulnak és a tanárok romlanak el?



Rabságban a szerelem
Péter Fanniról és Isaac Matthew Philipsről sokat csicseregtek mostanában a madárkák. Rengetegszer látták együtt őket és bár mindkettejük arca vörös paradicsoméhoz hasonlatos volt egyfolytában, még senki sem látta még őket csókot váltani, vagy akár csak kézen fogva sétálni.
Azonban egy nem hivatalos, vizsgák végét megünneplő partin minden megváltozott, mikor néhány ravasz eridonos, név szerint Gwen L Blake, Szombat Anna és Vitéz Rebeka csínnyel bezárták őket a szekrénybe éss elbűvölték a kilincset, hogy csak akkor nyíljon ki, ha a szerelmesek csókot váltottak.
Nos néhány óra múlva az ajtó kinyílt, és mindkét diák paradicsompiros fejjel masírozott ki a sötét lyukból. Hogy mi történt odabent, arról egyikőjük sem akart beszélni, de a bűbájt ismeretében egy csók bizonyosan elcsattant.


Sellőlány
Ardai Kolos és Vér Lanetta nem igen voltak jóban az elmúlt időszakban, mióta a lány úgy döntött, a fiút néhány madárral karöltve a bagolyházban hagyja estére. Azonban úgy tűnik, a fiú sem kispályás a bosszú terén, mert az eridonost szép szavakkal az egyik szökőkúthoz csalogatta, és trükkösen félig hallá változtatta. A szemtanúk szerint elég sokáig ücsörgött szencsétlen lány a szobor társaságában, míg a varázslat hatása el nem múlt. Vajon lesz folytatása mindennek? Esetleg a forró fejű lányén félnie kellene az ifjabbik Ardai csemetének?

2016. augusztus 31., szerda

Augusztusi csiripelő

A pirosak sem angyalok

Mindenki ismeri Simfel Karinát, nem? Hát persze, hogy igen! Ki ne ismerné az Eridon kviddicsezőinek csapatkapitányát! Nos, mostanában igen jó barátságot kötött Hayley L. Martinezzel, akivel itt, házon belül még egy kétszemélyes pizsipartit is szerveztek. A zöld viszonozni szerette volna a vendéglátást, ezért áthívta magukhoz Karinát, elárulva neki ezzel együtt a jelszót. A piros lány így már simán bejutott a zöldekhez.
Hatalmas bulit csaptak, tőlük zengett majdnem az egész alagsor. Mivel csak ketten voltak, arra gondoltak, hogy hívnak még embereket. Nem is kellett tovább menniük a hálókörleteknél. Ám balszerencséjükre meglátta őket Ramholcz Kirill, a házvezető-helyettes. A két lány menekülőre fogta, és berohantak az első szobába, ahol Scarlett Conroy és Karah Viviana Blomqvist vízipipázott a földön ülve törökülésben. Sajnos a két lány nyitva hagyta az ajtót, így Kirill is szemtanúja volt a dolognak. Meg is feledkezett hirtelen Karináról, a pipázók jobban érdekelték. Karina az adódó alkalmat kihasználva hanyatt homlok menekült. Vajon rá is vár valami büntetés?

Puska vagy ágyú?

Ezt a sztorit gyakorlatilag az egész Eridon ismeri. Az idei bájitaltan vizsgán nem csak a többi házból buktak le puskázók, de az eridonosok között is akadtak, akik csalással próbáltak átmenni a vizsgán. Voltak olyanok, akik tisztességesen tanultak, azonban olyanok is, akik minden idejüket azzal töltötték a vizsgák előtt, hogy kilométeres puskákat gyártsanak. Nos… nem véletlenül. Most Chloé Saint-Laurentről lesz szó. A mestertanonc lány gyakorlatilag egy fegyverarzenállal érkezett a megírandó vizsgáira. Mindent elkészített, szoknyája alá rejtve aztán a cetliket, de jutott a melltartóba is, sőt a térdzoknijába meg cipőjébe is. Még a padja aljára is felragasztott néhányat. Értjük ám, hogy át kell menni, de ez már egy komplett kémküldetés volt, héj!
A továbbiakról nincs információnk, nem tudjuk, hogy Chloé sikeresen vette-e az akadályokat vagy lebukott, mi bízunk benne, hogy túlélte.

Love is in the air

Ha bál, akkor nem maradhatnak el az ott összejövő párocskák sem. Mint minden eddigi bálon, az idén is voltak olyanok, akik e bál alkalmával összekötötték ideiglenesen az életüket. Úgy hallottuk, hogy idén Bakonyi Gergő igencsak jól mulatott Farkas Kamilla társaságában. Néhány csiripelő madárka azt is elmesélte nekünk, hogy igencsak közel kerültek egymáshoz, sőt néhány percre, amikor a lány szabad volt, el is tűntek. Vajon hova mehettek és mit csináltak? Sajnos azt nem tudtuk meg, de lehet, hogy szaftos kis második rész lenne. A slusszpoén a dologban, hogy Kamilla előző párja, Norbi is részt vett a bálon, ahol mindent látott és hallott. Vajon zavarta-e, hogy a lány utána a legjobb barátjával enyelgett?

Bulibalhé

A bál a legtöbb embernek jól telt, viszont voltak olyanok is, akiknek az alkoholmámor miatt maradt emlékezetes. Néhány diák sikeresen csempészett be alkoholt a rendezvényre kisebb-nagyobb üvegekben, ezután pedig klikkekben ücsörögve adták ide-oda egymás közt az italt. Körülbelül a bál felénél ezek a klikkek már igen csak illuminált állapotban voltak javarészt, és természetesen a balhé sem maradt el. Kováts Marci és Nathaniel Ash Everett kicsit összeakasztották a bajuszukat, ami miatt a bál kellős közepén össze is verekedtek aztán. Mindezt azért, mert Nathaniel elesett, és az hitte, hogy Marci gáncsolta el, holott csupán a saját lábai akadtak össze.
A két fiú az ital következtében agresszív lett, nem is csodálkozom, hogy egymásnak mentek. A tanárok hamar szétszedték őket, bár akkorra az egyiknek már lila volt a szeme alatt, a másiknak pedig az állát kellett visszarakni. Milyen veszélyesek ezek a srácok….

2016. július 30., szombat

Júliusi madarak

No, de kérem!
Most a pletykások célkeresztjébe Járási Jeromos került, aki igazán gyors, ha szerelemről van szó. Néhány verebünk arról számolt be nekünk, hogy a fiú titokban találkozgat Lillian Elswooddal. Igen ám, csakhogy a lány már el van jegyezve, sőt az esküvője dátuma is ki van tűzve. Talán a rellonos mégsem szeretné kimondani a boldogító igent? Vagy Jeromos fűzi úgy a szálakat, hogy mindenképpen neki kedvezzen a dolog?  Kíváncsiak vagyunk.

Jön az egész család
Biztosan ismeri mindenki a rellonos kézilabdás csajt, Hedda Jorgensent? Nos, igen. Nem régiben érkezett meg hozzánk a bátyja Noah, és állítólag  a másik két testvére is az iskolánkba fog járni. Sőt, ha pontosak az információink, Noahnak és Heddának jönnek majd az unokatesóik Norvégiából, Mexikóból és Svédországból is.  Azt a mindenit, szép nagy családotok van, srácok!

Kicsi a bors, de erős!

Mondják ezt az emberek, s valóban szoktak csodák történni. Úgy hallottuk, hogy a Aranyifjak lakói összemérték a fizikumukat, kíváncsiak voltak hogy ki is köztük a legerősebb. Úgy döntöttek, hogy egy lány háztársukat fogják majd fekve kinyomni. Vajon miért nem mentek az erőnlét termébe?
Az első versenyző Ronald  Little-Leah volt, aki szegény Tányát rosszul fogta meg. Tudniillik Tánya oldala és lábszára iszonyú csiklandós volt, így amikor először kinyomta a srác a mestertanoncot, az rögtön vihogásban tört ki, s ficánkolni kezdett. Mondanom sem kell, hogy kicsi a rakás lett a vége az erőösszemérésnek.

Eszetlenek!
Azt mondják, hogy az Eridonba járnak a legeszelősebb karakterek az iskolából. Ha lökött vagy, tuti pirosnak néznek. De ennek a sztereotípiának azért van némi alapja. Az elmúlt hetekben pár eridonos megpróbált besurranni a többi ház klubhelyiségébe takarodó után.  Háromfős csapatokra bomlottak, hogy a klubhelységeket kidíszíthessék eridonos sálakkal, piros-arany csíkos szalagokkal, és olyan kifejezéseket irkáltak, a falakra, hogy: „Csak az Eridon” „Mi vagyunk a legjobbak”
Sajnos, ennek az akciónak az lett a vége, hogy az egyik levitás prefektus,  Lyra Aurora Black meghallotta a randalírozást. Ennek köszönhetően a bajkeverőket a kékeknél elkapták. A másik két házban rosszalkodókról nem tudunk, de elvileg a kékeknél Elena Rose, Keith Coltrane és Nánásy Levendula hagyta ott az Eridon nyomát. Állítólag három hétig takarítaniuk kell majd a Levitában…

2016. június 29., szerda

Nyári csiripelde

Cseberből vederbe:
Láttátok mostanában Fülöp Félixet és Farkast? Mi egy jó ideje nem láttuk őket, az tuti! Most biztos azt kérdezed, hogy mi történt velük, igaz? Mi tudjuk a válaaaaszt!
Benső informátorainktól tudjuk, hogy a Fülöp ikerpár a vizsgákat követően elmentek bulizni. Ez eddig tök normális, nemde? Akkor folytatom!
Úgy hallottuk, hogy a buli, amiben a fiúk voltak igencsak elszabadult. Kétszer akkora felfordulás lehetett ott, mint a Project: X-ben. ( Ami nem kis teljesítmény. Te jó ég! ) Mivel a fiúk nem tudtak elmenekülni a törvény vaskeze előtt, így a mugli rendőrségen kötöttek ki, egy fogdában. Szegények, pedig nem is ők csinálták a bulit, csak rosszkor voltak rossz helyen. Szerencsecsomag.
Azóta senki sem látta őket… - drámai tekintet –

Elitalakulat, Návay módra:
Szeretett házvezetőnk nemrégiben lemondott, hogy új szenvedélyének hódolhasson, a mumusszelídítésnek. Sosem volt százas az ürge, de épp azért imádtuk őt. A helyére egy volt diák lépett, aki nem volt más, mint Návay L. Viktor, azonnal belopta magát az eridonosok szívébe. Azt rebesgetik, mivel Viktor él-hal a katonaságért, várható lesz néhány újítás a házon belül. Olyanok, mint például a kötelező félhatos ébresztő, reggeli edzés (mindenkinek), reggeli, tanórák, tanórák után kötelező szilencium, ismét edzés (mindenkinek), a kviddicseseknek hozzátenném, hogy dupla adag jutna...  A vicces az, hogy én ebben még benne is lennék, ha nem kellene hajnali félhatkor kelni…  Ti hogy vagytok vele?

Ezért maradt el a cardio!
Pedig én már úgy rákészültem erre a cardio hip-hopra, ugye ti is? Sajnos elmaradt, mert Szentmihályi úrnak közbe jött valami. Néhány pletykás poszáta arról csicsergett nemrégiben mellettem bűbájtanon, hogy állítólag a mestertanonc még mai napig végzi a macskayogát. Sebastian Jared Selwynnel, aki még most is hű társa ebben a tevékenységben. Remélem, terveznek ebből is tanórát tartani, mert tökre menő lenne, ha mindig a talpunkra esnénk. ( Ez különösen jól jönne egy kviddicsmeccsen való baleset után ) Mindenesetre, ha elindul, mi ott leszünk!

Délutáni hűsítő
A hőmérő az egekbe szökött, harminc, harmincöt, sőt negyven fokot is jósolnak már. Te jó ég, igyatok sok folyadékot! Persze, van, aki nem az ivással hűti magát, vagy az árnyékban henyéléssel. Vannak emberek, akik testük áztatásával hűtik magukat. Ami egyébként egy tök jó dolog, bár nem mindegy, hogy hol fürdesz. Az iskolában található medence tökéletes a felhevült testű diákságnak, de nehézkes a lejutás. A rellonosok előnyben voltak a többi házzal szemben, így ők befoglalták szinte az egész termet, csak kevés ember tudott beférkőzni a zöldek közé, köztük Kafka Lonard is. Az eridonos könnyen utat tört magának. Mivel a prefektust sok bajkeverő nem kedvelte, úgy gondolták, hogy kitolnak majd vele. Ez sikerült. Állítólag a medence szélére fröcskölték a vizet, amin megcsúszott Leó, így iskolai egyenruhástul, jelvényestül, mindenestül belepottyant a vízbe. Nagy hahota csapott végig a termen. Azt hiszem ennek következménye is volt…

2016. május 1., vasárnap

Csicsergő kismadarak

Ezer meg egy cikesz

Az Eridon-Navine meccsen nem volt könnyű dolguk a fogóknak hála egy vicces kedvű rellonosnak, Egerszegi Ákosnak. A fiú úgy gondolta, jó buli a pálya egy részét csillogó cukorpapírokkal ellepni, melyek olyannyira hasonlítottak cikeszekre, hogy még maga a golyó is elvegyült köztük feleség után nézve. Ám sokak nem tudják a tett igazi miértjét. Egyesek szerint ugyanis az egyik cukorpapíron egy kedves üzenetecske ékeskedett, melynek pontosan Ardai Tánya ölébe kellett volna esnie, ám amikor Gerhardt S. Rafael pálcájával elsodorta a csomagolásokat, az nem az eridonoshoz, hanem magához a játékvezetőhöz került. Nem tudjuk, melyik volt cikibb, hogy Gerhardt tényleg eljött a találkozóra, vagy, hogy a Tányának szánt rózsákkal távozott?


Macskayoga


Az új őrületet nem egy hollywoodi sztár vagy egy ostoba pszichológus találta ki, oh nem. Az új trendet a két eridonos mestertanoncunkhoz, Sebastian Jared Selwynhez és Szentmihályi Norbert Dávidhoz lehet kötni, akik azóta hatalmas intenzitással csinálják a programot, heti két edzés, a bogolyfalvi Művelődési Központban.
Egyik kedves madárkánknak Norbi azt is elmondta, hogy az egész ötlet egy véletlen műve volt, amikor is Sebastian macskáját kezdték bámulni unalmukban, majd az újabban chippendale fiúként dolgozó mestertanonc elkezdte utánozni a jószágot. Sebastian először ódzkodott az ötlettől, mondván, ez mégsem olyan jó dolog, ha a cica mondjuk az alsó tájékát kezdi nyalogatni, ám kevés unszolásra végül ő is nekifogott a különleges jógának, sőt azóta néhányan egy ' I love macskayoga '  pólót is láttak rajta a minap.


Alamuszi nyuszi nagyot ugrik

Mint a cím is elárulja, valóban egy ehhez hasonló történettel tudunk szolgálni. Mindenki ismeri a kis gólyákat? Hát persze, ez nem kérdés! A mostani pletyka épp az egyikről fog szólni, aki nem más, mint Gy Shasper.
Egy kedves, udvarias fiúként ismerhetik a diákok, ám kiderült számunkra, hogy mindez csak álca! Úgy tudjuk, az egyik este kint kószált a folyosókon. Jó, oké, eddig tényleg nem túl izgalmas. De most jön a java! Szóval kinn mászkált, és azt tervezte, hogy az alvó házvezető-helyettesnőnk nyakába egy piros, csengettyűs nyakörvet akaszt. A pontos indokokat nem ismerjük, de pokolian ötletes, s egyben bolond döntés volt, barátom!
Végül ez az ördögi terv mégsem valósult meg, ugyanis, amikor az elsős már épp befordult volna arra a folyosóra, ahol a tanárnő lakrésze is van, szerencsétlenségére az ifjú Ragnar Erik Magnussonnal találta szembe magát. A prefektus éles pillantásaival hamar kiszúrta a gólya kezei közt szorongatott nyakörvet, aminek büntetés lett a vége. Állítólag Gy az Eridon mellékhelységeit pucolja egy fogkefével. Szegény pára.....


Hullócsillag

Szintén egy prefektust fogunk bemutatni, aki nem más, mint Boglár Gréta. Eszelős egy csaj, az már tuti. Úgy hallottuk, hogy a barna hajú lány újabban bokszolni kezdett. Vigyázzatok srácok, még a végén eltöri az orrotok! Úgy tudjuk, hogy a minap épp edzésre igyekezett, csak hát... nem ért oda. Gyakorlás helyett a gyengélkedőn kötött ki, ahol Lorelai K. Riviera a fejét fogta, s a „Már megint leesett a lépcsőről Gréta.” mondat fogalmazódott meg a fejében. Tudomásunk szerint eltörte a jobb karját. Szerencsére pár napon belül ismét a régi lesz, addig szabadon mehet a kötekedés! Nem fog bántani senkit.

2016. március 26., szombat

Fecsegő madárkák

Forr a konyha

Ki gondolta volna, hogy egy olyan unalmas és csak egy funkciót betöltő helyiség, mint a konyha, képes egy hatalmas szerelem színterévé átalakulni? A legtöbb romantikus pár inkább titkon elbújik, bezárkózik egy félreeső, nem sokak által felkeresett helyre, de Scarlett Conroy és Christopher Blake nem így vannak ezzel. Őket nem érdeklik a kíváncsiskodó szemek és nem kívánt alakok. Sőt, egyesek állították is, hogy saját fülükkel hallották, ahogy a fiú olyasmit suttogott kedvese fülébe jó tanácsként, hogy "Élj, ahogy jól esik, az sem baj, ha meg is lesik!" Úgy tűnik az első randijuk az Operettszínházban zajlott, bár, hogy hogyan sikerült oda berángatnia Chris-nek a zöld lázadót, senki sem tudja.

Alvajárás

Bakonyi Gergő imád aludni. Legalábbis azok, akik egy órára járnak vele, mind heves bólogatásba kezdtek, mikor nekik szegezte néhány madárkám az erre vonatkozó kérdést. Azonban nem csak a nappalok folyamán képes mély és nagy valószínűséggel gyönyörű álmokat látni, hanem este is, ám a változatosság kedvéért ahelyett, hogy az ágyában szenderegne, inkább a folyosókat választja és a kihalt helyiségeket. Nem egyszer volt gond, hogy egy-egy prefektus elkapta és kérdőre vonta, miközben mindvégig aludt a legényünk, ám most nem épp prefektus talált rá Csipkejózsikára, hanem maga Ardai Tánya, az új diákunk, méghozzá a saját ágyikójában. Mondani sem kellett, eléggé megszeppent a hölgyike, ám jólelkűségét itt sem cáfolva meg nem ébresztette fel a szépeket álmodó vöröset, sőt miután Gergő felkelt még egy csésze kávéval is megkínálta a zavarodott fiút. Azt egyelőre nem tudni, hogy a dolog megismétlődött-e, de ha Tánya mindenkit kávéval fogad, aki az ágyába fekszik, érdemes lehet az úriembereknek próbálkozni.

Testvérek a pályán

Bár már több hónapja megtörtént a nagy vallomás, a titkot annyira elásták, hogy a keselyűim csak a napokban voltak képesek a napvilágra hozni azt. A történet szerint a kviddicsesek új üdvöskéje, Vitéz Rebeka és a nemsokára harmadikba lépő Vér Lanetta között nem csupán háztársi kötelék húzódik, hanem egy sokkal, de sokkal vörösebb, vér által kirajzolt kötelék. Mielőtt bárki rosszra gondolna, - tudom, hogy úgy hangzik, hogy valaki összekötötte őket egy színes cérnával, de higgyétek el, erről szó sem volt -, hanem sokkal bonyolultabb helyzettel állunk szemben. A lányok féltestvérek. Egyelőre senki sem tudja, hogy mégis kinek a kije lépett félre és hogyan, csupán arról kaptunk információkat, hogy Lanetta nem fogadta valami fényes mosollyal az arcán a hírt. Sőt, az úri kisasszony úgy megorrolt a szegény elsősre, hogy sokáig szóba sem állt vele. Mindenesetre akármi is történt a vallomás estéjét követő időszakban, a két lány úgy tűnik megint jóban lett, és néhány figyelő szem szerint a nővérke még a kviddics gyakorlásában is segítséget nyújt a húgának. Mi ez, ha nem igazi testvéri program?

Balszerencse lánya

Renée Faraday csupán egy kellemes, kora tavaszi sétát akart tenni a réten, ám a sors vagy karma - nevezzük akárhogy is - útját állta a lány akaratának. Nem tudjuk egész pontosan, hogy a csalánbokor ugrott-e a pirosnak vagy a piros a csalánnak, mindenesetre elég szép találkozásban lehetett részük. Eleve nem kellemes egy ilyen csókot váltani a szeszélyes zöld növénykével, Renée szerencsétlenségére azonban az is kiderült, hogy még csalánallergiában is szenvedett, mely most a felszínre tört. Szegény lány egy álló hétig olyan vörös volt, akár a klubhelyiség zászlója. No meg persze azt sem vonjuk kétségbe, hogy a hatalmas, feldagadt testrészek nem lehettek éppen fájdalommentes potyautasok. 
Reméljük Renée azóta már jobban  van, és máskor vigyázni fog arra, hogy vagy egy hős lovaggal keljen útra, aki megmenti majd őt, vagy maga intézze majd el ezeket a nem kívánt népségeket néhány pálcasuhintással.

Lopakodó Házvezető

Néhány ravasz éjjeli baglyocskánk az alvás helyett az erdei kirándulást választotta, és milyen jól is tették, ugyanis így szemtanújává válhattak annak, hogy a házvezetőnk, Kafka Radúz Arvid egy zöld prefektus kíséretében bolyongott a rengetegben. A zöld arcát sajnos nem tudták beazonosítani a sötétség miatt, csupán a házát tudták megmondani a ruhája alapján. Talán azt is csak tippelték. Mindenesetre valamit nagyon csináltak ott, és az ott lévő leselkedők sejtése szerint ez a valami nem más volt, mint a hivatalos húsvéti tojáskeresés előkészülete. Igen, igen, még egy csinos hímzett tojást is a kezünkbe nyomtak a madárkák, hogy alátámasszák gyanújukat, azonban azt senki sem érti, hogy a házbeli ünnepségben miért egy zöld segített a vezetőnknek. Lehetséges, hogy olyan rossz fát tett a tűzre a sárkányfióka, hogy ilyen éjjeli kirándulással tudta csak kiváltani magát? Ha bárkinek is van információja a titokzatos diákról, mindenképp keressen meg minket, ígérjük, nem marad jutalom nélkül a becses besúgó.


2016. február 27., szombat

Ismét csacsognak a madarak

Baljós szerelem
Svédországba is elért Cupido és az ő trükkös nyilai. Ismét nagyon serény volt a kis angyalka, hisz idén is sikerült néhány embert összehozni, illetve…. kellemetlen helyzetekbe keverni. Így járt az eridonos Bakonyi Gergő is. A kis szőke, göndörfürtös angyalka, célkeresztjének áldozatává vált, s párja nem volt más, mint a rellonos DÖK elnök, Annelie Freya Merkovszky. Csodás páros, nemde? Úgy hallottuk, hogy a mi Gergőnk a termálfürdőben igyekezett megkérni Annelie kezét, ám balszerencséjére, a lány nem kapott nyilat a fenekébe. Ezt a roppant cikis helyzetet még az is tetézte, hogy a lány exe, Ombozi Noel is épp arra kódorgott. Talán érzett valamit a sárkánylány iránt? Vagy csak az összetartás végett segített neki?
Gergőt egészen az eridonosok zugáig kergette a két sárkány, csúnyábbnál csúnyább átkokat szórva. Szerencsére a szőke srác megúszta ezt a roppant kellemetlen incidenst. Viszont az Annelie oltár ismét megépítésre került a hazaköltözés után, amit még a Svédországban való tartózkodásakor emelt az ágya mellé.

Hárman párban
A szerelemnél tartunk még mindig. Ugyanis még egy eridonos gabalyodott össze valakivel. Simfel Karinát sem kerülte el a végzete, miszerint beleszeretett a Bagolykő egyik macsójába, Várkonyi Arnoldba. A lány vagy ötszáz szerelmeslevéllel bombázta a levitás srácot. Ám, mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy Arnold párja, Schlett  E. Lilla mit fog szólni ahhoz, hogy őt leváltottak. Hisz ez a szerelem már nem egyoldalú volt. Arnold is közeledett Karina irányába. Többen is látták őket kettesben. Talán néhány csók is elcsattant. Ajaj, csak Lilla meg ne tudja, mert ez a szerelem nem lesz hosszú életű.

Mentünk, romboltunk, visszajöttünk
Az iskola újra megtelt a kivörösödött arcú, izgatott, hóval borított gyerkőcökkel. A sítábor nem volt hosszú, de éppen elegendő, ám, hogy miért jöttünk vissza igazából, azt még csak kevesen ismerhetik, a pironkodó tanárokon és a beavatott prefektusokon kívül. A legtöbb tudatlan diák viszont mit sem tud arról, hogy a hazaérkezés dátuma nem egyenlő a kijelölt visszaérkezés dátumával. Igaz az eltérés minimális, ám a hirtelen sátorfabontás és visszarohanás nem a féletlen műve volt.
Ki gondolta volna, hogy a fagyos országban tornyosuló iskolát egyszer a tűz fogai fogják súrolni?  Márpedig így volt. Az egyik szoba, név szerint a Lärda ház klubhelyisége, Mimír a visszatérés előtti éjjelen megízlelte a lángok haragját. A gyújtogatás - merthogy a madárkák váltig állították, hogy direkt ügyről van szó - minden valószínűséggel egy, vagy esetleg több Bagolyköves követhette el. A fázós diákok bizonyára csak meg akarták melengetni jéggé fagyott mancsukat, vagy talán rossz szándékú kísérlet volt arra, hogy hazajusson az illető? Mindenesetre nem sérült meg senki, a mélyen szundikáló diákok nagy része pedig még csak nem is érzékelte a tűzesetet, mert néhány talpraesett tanár azonnal ugrott és tűzoltókat megszégyenítő módon eloltották a pattogó veszedelmet.
De még így is jobbnak látták a tanárok visszaterelni a bagolypalántákat az Bagolykő kőfalai mögé, és nem győztek bocsánatot kérni a morcos igazgatótól az ügy miatt. Valószínű a nem szívesen látott vendégek listára került iskolánk ezzel a csínnyel, így a síelni vágyók jövőre jobb, ha valami másik szállás után néznek.

Na de végzősök!
Mint minden évben, jó esetben a mostaniban is sokan, sikeres vizsga után elbúcsúznak tőlünk, vagy mestertanoncá válva kódorognak tovább szeretett falaink mögött. Ám az idei tanévben nem mindennapi végzősökkel áldotta meg a házat az ég. Ugyanis kitaláltak egy hatalmas búcsúztató bulit, egy eldugott, félreeső helyen. Minden végzős ott volt, Szombat Anna vitte a díszeket, Álmosvölgyi Kilián gondoskodott az italokról - madárkáink szerint szó sem esett vízről - és nyalánkságokról, Seth Gareth Selwyn pedig a megfelelő zenék kiválasztásával töltötte az egész hetét. Ám az eridonos buli mégsem úgy sikerült, mint ahogy azt naiv végzőseink elvárták volna, ugyanis a szintén nemsokára végző Harold Love Blomqvist és az ifjú, nemrég érkezett, ám úgy tűnik koránt sem ártalmatlan Emma Renae Weißling megtalálták a titkosnak gondolt helyszínt és jó rellonosok módjára felejtő elixírt csepegtettek a vigadozó vörösek italaiba.
A ravasz sárkányok terve bejött, visszatérve az összes főnixnövendék a fejét vakarva próbál visszagondolni, hogy mit is tanultak meg az elmúlt öt évben. Ajjaj, hogy lesz így pozitív előjelű vizsga, házlakók?

Cicaharc 2.0
Előző cikkünkben beszámoltunk a jóképű Kevin Schönfeld-ért civakodó Gwen L. Blake-ről és Tüszőfűi Lilith-ről. Nos, úgy tűnt nem értek véget a harcok, sőt az csupán a kezdett volt a vihar előtti - fülemnek még így is hangos, ám kecsegtető - csendnek bizonyult, ugyanis a két piroska olyan csúnyán összekapott, hogy alig tudták szétválasztani őket. Mindketten csinos sérülésekkel feküdtek egy darabon a Gyengélkedőn, bár úgy tűnik a másodikos több ütést szenvedett el, mint vitt be. A felépülést követően az ötödikes szőke sietősen letette a vizságit, és amilyen gyorsan csak tudott elszabadult az iskolából. Tán ilyen nagy haragban vannak, hogy még egy épületben sem bírnak meglenni anélkül, hogy a másiknak ne esnének? Pedig bizony elég hatalmas otthonunk van, én mondom, még a mai napig is eltévedek, pedig már a második évem végét járom az ódon kastélyban.
Mindenesetre Lilithnek lehet félnivalója, ha a bosszúról híres Gwen meglepi egy sötét sikátorban éjszaka. Légy óvatos Lill!

2016. február 3., szerda

Ez történt januárban - Ismét csiripelnek a madarak

Kő kövön nem marad

Az ötödikes terelőlány, Gwen L. Blake napok óta igen csak jókedvű. Aki látta a lázadó, balhés szőkeséget, az arról számolt be a csiripelőinknek, hogy a lány majd’ kicsattan a boldogságtól. Állítólag hamarosan megérkezik az iskola falai közé, a gyermekkori szerelme, akiért titkon a mai napig oda van. Ez mind szép és jó, de minden történetbe kell egy kis csavar, nem igaz? Biztos forrásokból tudjuk, hogy a másodikos, őrzőlányka, Tüszőfűi Lilith levelezett az érkezendő fiúval. Talán Lilith köthető össze azzal a ténnyel, hogy nemrégiben a Blake és Szentesi házba betörtek, de nem vittek el onnét semmit? Az elkövető nem hagyott nyomot maga után, csak a papírokat dobálta szét. Talán keresett valamit? Talán talált is?
A másodikos egyébként úgy bukott le, hogy levelezésükről maga az érkezendő fiatalember számolt be Gwennek, mire a szőke ijesztő haragra gerjedt, sőt ki is hívta egy párbajra Lilith-t. Vajon ér nekik annyit egy fiú szíve, hogy tönkre tegyék egymást miatta? Mi kíváncsiak lennénk, hogy mit szól az eseményekhez maga az úrfi.

VakáciJó?!

Mint mindannyian értesültetek róla, a diákság számottevő része a svéd testvériskolánkba utazott, és annak környékén telelünk.  De vajon mindenki tudja az igazat? Nem hinnénk, viszont mi kiderítettük!
Kapaszkodjatok meg a sálatokban, mert most fényt derítünk a titokra! 
Ez a svéd kirándulás nem csak egy egyszerű kiruccanás, ahogy az igazgató úr ecsetelte nekünk. Igazából csak azért utaztunk idáig, mert a legtöbb tanár így, a vizsgák közeledtével kezdett beleőrülni a hajtásba, hogy minden anyagot leadhasson. Mindenki érezte, hogy az idei év kicsit gyengébb volt, mint az előző, elpuhultunk a Madagaszkári nyaralás miatt és valahogy lazában kezeltük a tanévet. Sajnos nem csak mi, hanem a tanárok is. Észrevettétek, hogy az idei anyag, mintha kevesebb lett volna és az előadótanárok gyakorta elfelejtettek bejönni az órájukra? Mi igen! Ezért most, hogy közeledik a vizsgaidőszak, és hogy nekünk biztosítsák a továbblépésre a lehetőséget, elkezdték gyártani a vizsgafeladatokat, meg természetesen a tananyag szelektálását és a hiányzó részek leadását is. Persze, nem tűnt túl valószínűnek, hogy ez sikerülni is fog nekik mindössze két hét alatt, hiába boszorkányok és varázslók, ezért a jószívű igazgatónk a megdorgálások után kihirdette a hószünetet. 
Reméljük, hogy a tanáraink még inkább csak elfelejtik a vizsgákat, és a szünet alatt nem dolgozni, hanem forró csokizni, no meg síelni fognak.  

Terhes társaság

Utóbb megszaporodtak a terhes lányok, nők és asszonyok a kastélyon belül s kívül. Úgy tűnik a gólya a mi házunkhoz is el fog látogatni  pár hónap múlva a csőrében egy pólyába csomagolt csecsemővel, aki nem lesz más, mint Álmoszvölgyi A. Szira és Oszvlinsky Nimród közös gyermeke. Vajon mit fog majd a csecsemőhöz szólni Nimród párja, Nemes L. Izabella? És hogyan magyarázza ki magát a fiú a levitás szőkeség előtt?

Szánkózz a dombról

Az újonnan érkezett eridonos hajas baba még alig egy-két napja tartózkodott csak az iskolában, de már rögtön indult is tovább velünk Svédországba. 
Az érkezés másnapján aztán máris elhatározta Adrian Blythe, hogy ő márpedig el fog menni szánkózni a sípályára. Igazán kalandosnak találta az ötletet és felettébb adrenalinnövelő hatással volt rá. Végül is, nem tévedett. A sok síelő között ő meg a kis szánkója….
Amint kitrappolt a hóban, találkozott a gyógynövénytanos padtársával, Partay A. Benedekkel, aki rögtön belement a mókába. Sajnos a lecsúszás nem éppen úgy végződött, ahogy eltervezték, ugyanis útban lefelé sikerült elütniük az ifjú kviddicssztárt, Várffy-Zoller Robit, így hárman csúsztak tovább. (A felállás a következő volt: A szánkó elején Benedek, mögötte Adrian, rajtuk keresztben pedig Robi feküdt.) Remélem a srácok túlélték… Várffy haragját. Vagy Várffy a srácokat.

Soha többet

Még azt mondják, hogy a levitások a találékonyak. Meg kell cáfolnom ezt a tényt, hiszen az Eridon diákserege között is vannak ám elég találékony egyének, mint például Boglár Detti Gréta. A mestertanonc úgy döntött, hogy ellopja Sebastian Gérard Felagund tanár úrtól az elsősöknek szánt írásbeli vizsgafeladatokat megoldásokkal együtt, majd azokat sokszorosítja és jó pénzért eladja a gólyák körében. A terve szép volt és jól megrendezett, azzal viszont nem számolt, hogy az Eridon egyik kőszívű prefektusa, Váradi Fanni is ott lesz a teremben pluszfeladatokat oldva éppen. Detti jó szokásához híven belopakodott észre sem véve a prefektust, és már az íróasztalban matatott, amikor a harmadikos prefekta megkocogtatta a vállát. Nem is kellett több, már repült is a büntetés, és Detti kitakaríthatta a bagolyházat, ahol megszenvedhetett a szagokkal és ruhái sem úszták meg mindenféle kosz és hadd ne tudjuk micsoda nélkül a küldetést. 


2015. december 30., szerda

Újra csiripelnek a madárkák!

Bunyó
Gondolom, sokan ismeritek az újonnan érkezett Simfel Karinát, aki nemrégiben vállt zöldből vörössé. Azonban a kisasszony úgy tűnik, mégsem hagyta el minden rellonos tulajdonságát, ugyanis a napokban néhány szemtanú elmondása szerint csúnyán nekiesett Várkonyi Fruzsinának. Vagy talán épp fordítva történt? A békés és nyugodt unikornis döfött először?
A madárkák azt is elcsivitelték, hogy mi vezetett az incidenshez, és mi más állna a háttérben, mint Fruzsi párja, Zoller Robi, akire a hírek szerint Karina is szemet vetett. Várhatunk még további akciókat, vagy a lányok megbeszélték hajtépés közben a dolgaikat? Hamarosan úgyis ki fog derülni.

Fortuna akcióba lendül
Azt hittétek, hogy a karácsonyi bálon nem alkotott egy eridonos sem? Akkor most hozok nektek egy ellenpéldát. A színjátszósok lehengerlő előadásokkal készültek a diáktársaik számára. Ezekkel nem is volt probléma. Szépek voltak, jók voltak, leszámítva azt a „kis” bakit, ami az első fellépő, Isaac Matthew Philips előadása után történt közvetlenül.
A navinés párja, Péter Fanni szó szerint letarolta őt, a gitár elrepült aztán a földön koppant valahol, a lányka szoknyája lobbant s a földre zuhantak. Az esés közepette, Matt próbálta menteni a menthetőt, és belekapaszkodott a mikrofonja állványába, ám az eldőlt a hirtelen terheléstől, a két diák földre huppant, az állvány meg eldőlt, rá a levitás Rentai Bálint lábára, aki azonnal a nyakába húzta fájó végtagját és a fájdalmas egy lábon ugrálások közepette levert egy tányér krémest az asztalról. A süti röppályájának végén pedig pont az igazgató úr állt, így hát a férfi arcába egy franciakrémes pottyant. Legalább emlékezetes műsort láttunk.

Dühös az ara
A rellonos prefektus szereti dolgait titkok mögé rejteni, és ezek alól szerelmi élete sem kivétel. Talán pont ezért is keltett akkora visszhangot, mikor kiderült, hogy egy hölgy ujjára jegygyűrűt húzott Ethan R. Saint-Venant. Csakhogy az esküvő mégsem történt meg, s azóta  a dühös ara, személy szerint Szentesi Alíz a feleségül vételét követeli. Talán jobb lenne tényleg elvenni, mielőtt csúnya bosszút áll?

A főnix és a lépcső
Úgy hallottuk az egyik olvasónktól, hogy vannak az eridonban szétszórt emberkék. Nem hittünk először a fülünknek, de miután ezt a történetet elolvastuk, nem bírtuk ki, hogy ne osszuk meg veletek.
Állítólag Vér Lanetta elhagyta azt a karkötőjét, amit nemrégiben kapott a rellonos Scarlett Conroytól. A főnix csicsergése szerint ez olyannyira felbőszítette a sárkánylányt, hogy bosszúból az ezüsthajú leányzót egy goromba átokkal sújtotta. Azt beszélik, az eridonos csak gurulva tud közlekedni a lépcsőkön. Természetesen csak lefelé. Szegény Lanetta… Reméljük, még azelőtt megbékél Scarlett, mielőtt az eridonos a nyakát törné.

Lángolj, te csak lángolj...
Ugye mindenki ismeri Bánkúti Izabellát? Tüzes egy leányzó, ugye? Az ifjú pyromágusról olyan híreket hallottunk, amit ha megtud Merkovszky igazgatóhelyettes, a leánykának alapos fejmosásban lesz része.
Azt csicseregték nekünk, hogy a főnixek klubhelyiségében már minden a karácsony közeledtére utalt. Izabella jót szeretett volna tenni és egyben pyromágusi képességét is kamatoztatni. A fenyőfa ágain lévő gyertyákat egyesével kezdte meggyújtani, ám az utolsó talán egy trükkös gyertya lehetett, mert a tüze nem akart lobogni. Több se kellett a lánykának, azonnal nagyobb lángra kapcsolt, viszont ezt a karácsonyfa és a klubhelyiség fele bánta. Még jó, hogy arra járt a házvezető-helyettes, aki hydromágusként hamar megfékezte a tüzet. Azt beszélik, a lánynak mágia nélkül kellett helyreállítania a rongált részeket a manók segítségével. Kitartást, Izabella!

2015. november 24., kedd

Pletykafészek


Nagytesó
Szerintem mindenki emlékszik az idei év első meccsére, amikor a főnix raj összecsapott az unikornis ménessel. Itt jön a képbe Bakonyi Annamária, akit a bátyja határozottan győzködött a meccs előtti estén, hogy ne lépjen pályára a vörös hajú terelő. Nyílt titok volt, hogy a Bakonyi srác nem igazán örült annak a dolognak, hogy az egyetlen kishúga is még ma is részt vesz egy ilyen durva játékban. A lány nem hallgatott a testvérére és másnap csak azért is a pályára lépett. Vajon a bizonyítási vágy égett benne? Vagy csak ennyire megszállottja volt a sportnak? Esetleg más állt a háttérben? Erről sajnos nem tudtunk meg semmit.
Végül a meccs nyugisan haladt, nem történt szerencsére semmi komoly baleset, ám Marisunk válla egy gurkócsók miatt jócskán megsérült. Nem is kellett több a szurkolói páholyban üldögélő Gergőnek, azonnal lerobogott a kispadosokhoz és az egyik csere seprűjét lenyúlva ő is az égbe emelkedett. Kétségbeesetten kereste a fájdalomtól grimaszoló húgát, ám mikor megtalálta, addigra már az egyik sárga terelő a szőke srácra küldött egy vérszomjas vasgolyót. Szerencsére a játékvezető sem volt rest, egy pálcasuhintással másik röppályára irányította a gurkót, így le tudott szállni a testvérpár. Soha sem gondoltuk volna, hogy egy ilyen higgadt fiú, mint Gergő, ilyen meggondolatlanul is képes cselekedni. A meccs egy kis időre megállt, amíg Marist lecserélték. Bátyja egy tapodtat sem mozdult a ráfújtató húga mellől. Sajnos a következményekről már nem sokat tudunk…

Jancsi és Juliska
A grimm testvérek meséi igazán nagy népszerűségnek örvendeznek a világ minden táján, azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha meg fog ismétlődni a mese, eleven szereplőkkel.
Pedig nem is olyan rég két eridonos eljátszotta Jancsi és Juliska történetét. Név szerint a két Álmosvölgyi, Szira €s Kilián.
Néhány pletykás száj szerint ugyanis a minap sikeresen eltévedtek az iskolát körülölelő erdőségben, s habár azt nem tudjuk, hogy a mézeskalács házikót sikerült-e megtalálniuk, illetve vacsorára pörkölt boszorkányt enniük, elég sokáig távol maradtak ahhoz, hogy a házvezetőnk elinduljon utánuk. Szerencsére az egyik fiatalnál ott volt a madaras síp, így a házvezető könnyedén a nyomukra lelt, s sikeresen hazajutottak a kastélyba.
Bár manapság igazán csendben vannak, lehet az egyik fiatal szobájában ott lapul egy térkép a hírhedt nyalánkságok házához? Érdemes lenne kideríteni…

Turbék-turbék
Az Eridon falai közt a diákok azt beszélik, hogy a galambimádó Szentmihályi Norbi a házvezető-helyettesnőnkkel turbékolt a gyengélkedőn. Lorelai pedig igazán kedvesen fogadta a galamblegény turbékolását. A forrásunk arról biztosított minket, hogy a fiú még egy jegygyűrűvel is kedveskedni próbált a szíve választottjának. No, de diák-tanár kapcsolat? Vajon mi fog kisülni eme különös románcból, és vajon a Levita házvezetőnője, Gryllus Matilda mit fog szólni ehhez a rózsaszínfelhőben úszó mámorhoz? Kíváncsiak vagytok? Mi is!

Oh Rómeó...
Az életvitel órás projektről bizonyára sokatok hallott. Az Eridon falai mögött is igen megszaporodtak a bababotok, ám ki gondolta volna, hogy ezek a síró-tipegők képesek szerelmet szőni?
Pedig a negyedikes Levitás Kilt Zoltán igazán vörösben izzik a szerelemtől fűtve, és ezek a heves lángok nem másért égnek, mint magáért, az Eridonos másodikosért, Tüszőfűi Lilithért. Talán a fiú igazi családra vágyik és Lilith-ben megtalálta az igazi asszonykát?
Azonban a Zollith fanoknak üzenjük, hogy elég valószínű, hogy Lilith nem táplál túlontúl mély érzelmeket. Pedig az ifjú szfinx tényleg próbálkozott, a minap mondjuk egy egész szerenádot akart előadni szíve választottjának, de sajnos balszerencséjére az apró leányzó helyett az Eridon csapatkapitányának álmos feje bukkant fel az ablakban és valami olyasmit mormolhatott, hogy " két ablakkal arrébb".
Azért reméljük Erik napját nem rontotta el ez az apró incidens...

Házavató
Bogolyfalva lakósorán, November elején hatalmas házavató bulit csapott Gwen és Alíz. Mindenki, aki számított ott volt a buliban, kicsik és nagyok egyaránt.
Azonban néhány ott lévő beszámolója alapján, az ifjú rosszfiú, Travis és maga a ház úrnője a piros Gwen között akadtak nézeteltérések, és ezt, mint minden más vitát, most is egy táncpárbajjal simították el. Azt már nem tudtuk meg, hogy ki alázta porig a másikat táncos lábaival, azonban az biztos, hogy mindenki fergetegesen mulatott, kivéve a szomszédok. Ugyanis a zene olyan hangerővel szólt, hogy még három házzal lejjebb is remegtek az üvegek és már éjfél bőven elvolt. A felbőszült szomszédok már némító átokkal tervezték sújtani a bulizó tinédzsereket, ám a lakosok segítségére érkezett az épp arra járó Dwayne Warren, aki valószínűleg a Mácsai család otthonából igyekezett a kastély felé. Na, volt is ott nemulass. A defenzor egy pálcasuhintással véget vetett a zenének, és a kastélyban lakó diákokat a felügyelete alatt visszakísérte a tanoda óvó falai közé. Azt beszélik, hogy az ott bulizó diákok mindannyian, egytől-egyig büntetőmunkát kaptak. Ajaj, legközelebb kicsit halkabban hallgassátok azt a fránya muzsikát!