Főnixdal a naplementében

KAHLIL L. ROCHARD 

"Hihetetlenül nyúlánk és vékony, 205 centis figura, minden ruha lóg rajta. Előszeretettel öltözik kényelmesen és hanyagul, nem igazán figyeli, mi mihez passzol vagy sem, néha csíkos sálban, kockás ingben és farmerben indul el, néha meg gyászmenetet alakít."

Már csak pár nap, és egy kicsit elatyátlanodunk. Nagyon sokan szeretnék betölteni az űrt, melyet édesapánk, Kahlil hagy majd maga után, ám mind tudjuk, hogy ez az első időkben nem lesz olyan könnyű, hiszen már olyan szinten szerves része lett a piros háznak, hogy neve összeforr mindazzal, amit az Eridon jelent. Indulása előtt, még egyszer utoljára megmásztam a lépcsőfokokat, melyek hozzá vezetnek, ihattam a teájából és bevallom pár kocka csoki is legurult az interjú közben. Emlékezzünk, mosolyogjunk, és sírjunk együtt!

Mi inspirálta először arra, hogy az Eridon házvezetői posztjára jelentkezzen?

Amikor az iskolába érkeztem, nagyon kevés tapasztalattal rendelkeztem tanítás terén, de azt tudtam, hogy szeretek gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni és általában jól kijövök velük. Az Eridonosokkal pedig könnyű szót érteni, ha az ember győzi a hadarást és ki tudja bogozni a néha szóáradattá dagadó lelkesedésből a lényeget. Egy darabig Angel mellett voltam helyettes és az a pár hónap is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megszeressem őket, így Angel távozásakor úgy döntöttem, ringbe szállok, bár a testület legfiatalabb tagjai közé tartoztam.

És meg is kapta, a mi legynagyobb szerencsénkre. Mi volt az első gondolata, amikor az igazgató úr értesítette a döntéséről?

Gondolat? "Úristen, most fel kell állnom és kezet kell fogni vele és ficamot fog kapni a nyaka szegénynek."

A tanári karban sok alacsony tanerő van, az igazgató úr lehet, hogy örült, mert végre kiroppanthatta a hátát. Mit szóltak a diákok másnap, amikor megjelent, mint házvezető?

Már ismertek valamennyire, úgyhogy tudhatták, mire számítsanak, csak épp az iroda került máshova - valószínűleg az évek alatt sokan elátkozták a sok lépcsőt, ami a második emeletre vitt. Egyebek iránt mivel mindig jelentős mennyiségű tea és édesség lelhető fel a környezetemben, szerintem még örültek is.

Ki ne örülne neki? Megkapta a posztot, kiroppanhatott az igazgató háta, és utána? Mik voltak az úgynevezett 'első intézkedései" melyeket ilyenkor emlegetni szoktak?

Első lépésben a prefektusok sorait kellett feltölteni, mivel egyesek elballagtak, mások önként lemondtak a jelvényükről. Ezután ötleteltünk a Fiókákkal és kicsit tataroztunk, valamint szerveztem nekik egy húsvéti kis kalandot, ami elég emlékezetesre sikerült. Volt tojáskeresés és egy bizonyos tapsifüles is feltűnt a toronyban, hogy izgalmasabbá tegye az ünnepet, na meg megédesítse.

Ez pedig azóta hagyománnyá vált. Remélem a későbbiekben is részünk lehet még ebben. Néhány együtt töltött hét után, milyen benyomásokat szerzett? Mennyire tudott együtt dolgozni a fiókákkal?

Elsősorban jó tapasztalataim voltak - mivel nem nulláról indultunk, ismertük már valamennyire egymást és nem kellett kiharcolnom, hogy hallgassanak rám. Akadtak kisebbösszetűzések, ha az elképzeléseink egy-egy témában eltértek - ahány ember, annyi látószög - de sikerült kompromisszumokkal megoldani ezeket. Ami problémát jelentett és jelent, az a feledékenység és a kedvetlenség, mert egy Eridonost se veszel rá olyanra, amihez nincs kedve. Ezt leszámítva jó csapat, tele ötletekkel, fantáziával, ami emellett toleráns és megértő is.

Igen, ez egy nagy hátrányunk. Az érzelmi és lelkesedési hullámzásaink magukért beszélnek. Ha öt szóval jellemeznie kéne a házat és a diákokat, melyek lennének azok?

hangulat (legyen épp bármilyen), makacsság (nem is kevés), igazságérzet (bivalyerős), fantázia (csak merni kell elszakadni a hagyományostól), nyitottság (minden érdekli őket) és energia (amit néha nem ártana kicsit beosztani )

*Számol.* Ez hat. *Szemforgatás és nevetés.* Mindenki válasszon magának ötöt

Professzor út nagyon benne van ebben. Szerintem a hat is szuper, én örülök, ha van miből válogatnom, például sosem veszek csak egy ízű csokit. Na de, kérdések. *zavartan lapoz egyet* Vannak diákok, akik nyomot hagynak az emberek emlékezetében. Kik azok az Eridonos diákok, akiket ön nem tudna elfelejteni?
Huhh, most fejben elkezdtem sorolni, de sose érnénk a végére. Mindenkire, akivel szót válthattam vagy együtt dolgozhattam, aki hozzám fordult, megmarad nekem, a prefektusok, a helyettesek, a felelősök és felelőtlenek, a bohócok, a hősök és feketeöves sszájakartésok, a szabályszegők és a művészien szófogadatlanok, a kalandorok, a macskasimogatók... Sok-sok emlékem van és nincs alku, mindet viszem.
 

Akkor máris csomagolom a házat és megyünk a bácsival.Ha már itt tartunk, hova is? Merre viszi ezek után az élet?

Ó, remek lenne. *Sóvárogva néz körbe, kortyol a bögréjéből és a dobozokra pillant.* Egy időre haza, a szüleimhez, mert úgy adódott, hogy szükségük van rám. A többit még meglátjuk, mert most nem "én", inkább "mi" terén gondolkodom. Mondhatjuk, hogy apaságira megyek kicsit.

Egyszer mindenkinek fel kell nőni, ugye? Terveznek még babákat? ugye igen és mindegyiket elhozza megmutatni nekünk?

A látszat ellenére eddig is felnőtt voltam *önirónia* De most úgy adódott, hogy a saját fészkemmel és fiókámmal kell kicsit törődnöm, így a Fiókákat más szárnyai alá adom.

Ami a továbbiakat illeti, szívesen vállalnék még gyermeket, de örökbe is szeretnék fogadni, ha tehetem. Jómagam is árvaházból kerültem ki, szeretnék másnak is esélyt adni. A látogatásokat majd megoldjuk - jöhettek ti is, ha nem dugítjátok el a kandallót ^ ^

A szent cél érdekében igyekszünk majd fegyelmezettek lenni,,, vagy legalábbis megpróbálunk. Akkor ezek szerint, ha útnak indítjuk ön felé a baglyainkat, számíthaunk válaszra is?
Természetesen. Lehet, hogy nem a leggyorsabbra, elvégre Németország elég messze van innen, de nem zárkózom el. Legfeljebb majd azt mondom a szomszédoknak, hogy hobbiornitológusnak álltam.

Szegény szomszédok, már előre sajnálom őket. *nevet* Ami a fiókák átadását illeti, gondolta volna, hogy ennyi jelentkező lesz? Van köztük olyan, akire már most nyugodtan rábízna minket?
Nem, végképp nem számítottam ennyi pályázatra, hiszen az elmúlt években senki más nem mutatott érdeklődést. Akadnak ismerős és kevésbé ismert kollégák is, de a döntést szerencsére nem nekem kell meghoznom. Bízom abban, hogy olyan vezetői-prefektusi gárda alakul majd ki, aki fellendíti a házat, mert egy ember magában kevés ehhez, így nem a ki, inkább a kik a kérdés.

Bízzunk benne, hogy a ház továbbra is jó kezekben marad. Én szeretném megköszönni, hogy válaszolt nekem, és kívánom, hogy az élete a tervei szerint alakuljon. Térjen néha vissza hozzánk, hogy ne csak mi koszoljuk a szőnyeget a kandalló előtt. Zárszóként szeretne üzenni valamit az Eridonosoknak, amivel bíztatja őket?
Szeretném nekik megköszönni egy együtt töltött éveket és a rengeteg nevetést, őrültséget és meglepetést, amit okoztak. Otthonommá tették a kastélyt és a házat, elfogadtak és többet ennél nem is nagyon kérhetnék. Kívánom, hogy maradjanak erősek, de osszák be kicsit jobban, hogy legyenek kreatívak, de azért ne forgassanak fel mindent, hogy tartsanak össze és élvezzék ki az időt, ami megadatott nekik. Hogy ne féljenek az új, ismeretlen dolgoktól, beismerni, ha hibáztak, vagy segítséget kérni - még Batmannek is van Robinja, ennyi belefér a hős-komplexusba is Őrizzék meg a nyitottságukat, az őszinteségüket , a kedvességüket és azt a lelkesedést, amivel másokat is fel tudnak dobni.

Ez nagyon kedves és tele van hasznos tanácsokkal uram. Köszönöjük és azt is, hogy terelgetett minket, ön nélkül nem ment volna *Érzelemtúltengés okozta öleléssel zár*      

       

Abu