Luca nap

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Szent Lucia. Lucia Krisztus után 304-ben élt Szicília szigetén, és nemesi családból származott. Egy nap elkísérte édesanyját Szent Ágoston sírjához, abban a reményben, hogy így gyógymódot találnak majd a beteg anyuka számra. Az ott töltött éjszaka folyamán Lucia álmot látott, ahol a mennyei seregbe hívták, és felébredvén meggyőzte az - immár gyógyult - édesanyját, hogy ne adják férjhez, mert ő immár Krisztus jegyese. Ez a tény meglehetősen feldúlta Lucia ily' módon elhagyott jegyesét, aki (ahelyett, hogy tisztességes férfiemberhez méltóan elfogadta volna a visszautasítást, és továbbállt volna! - de nem is értem, miért nem jutott eszébe ez, elvégre manapság sem képes legtöbb férfitársam felfogni ezt az egyszerű koncepciót...) feljelentette a lányt a fejedelemnél. A fejedelem mindent elkövetett, hogy Lucia megtagadja a keresztény hitét, de ő erre nem volt hajlandó. A fejedelem ezután egy bordélyba akarta elvonszolni a lányt (öregem, hogy egyesek egyszerűen képtelenek megérteni, hogy a nem nemet jelent!), de Isten segítségével ez nem sikerült neki, még ötven marhával sem. Így következő lépésként leöntette olajjal és szurokkal Luciát, hogy felgyújthassák (óh, haver...), de ez sem sikerült. Végső megoldásként elvágták a lány torkát, de Lucia addig nem hallt meg, míg be nem fejezte az imádságát. Talán nem meglepő, hogy Luciát a szentéletűnek tartották, ezért is avatták szentté. Egyes legendaváltozatok szerint maga tépte ki a szemét, amelyet a kérője olyan szépnek talált. (El se tudom kezdeni sorolni, hány helyen van problémám ezzel a történettel. Nagyon kérek mindenkit, hogy amennyiben valamelyik társánál hasonló viselkedést észlel, jelezze az egyik professzornak. Vagy az iskolapszichológusnak. Ugye van iskolapszichológusunk?)

Emellett a Lucia mellett azonban van egy Magyarországon ismert ősi hiedelemalak, az ártó Luca-asszony. A népi hiedelem szerint Luca napján nem szabad munkát (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) végezni, mert Luca megbünteti a tilalmainak a megszegőjét: a párbeszédes alakú mondákban Luca különböző módokon áll bosszút, például kővé válik az illető, vagy Luca forró vízzel leönti őket. (Nem is értem, miért akartak volna dolgozni, mikor ennyire jó mentségük volt, hogy ne tegyék!) Hagyományosan megszemélyesítették Lucát, és december 12-én különböző, bosszantó tréfákat űztek a falvakban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták vagy szétszedték és a tetőn újra összerakták. (Ezek igen jó ötletek. *szépen feljegyzi őket az ötletgyűjteményébe, amit majd később megmutat Farkasnak*)

Luca neve fényt jelent (a lux szóból származik), a fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Valószínűleg ezért is december 13-án tartjuk a Luca-napot, mert a Gergely-naptár bevezetése előtt ez volt az év legrövidebb napja, nevezetesen a téli napforduló napja. 

Luca napkor mindenki jósolni próbál: ilyenkor felkapottak csak igazán a szerelmi jóslatok! Persze az ólomöntésen, a lucacédulákon, és a meggyfaág kizöldítésén kívül megpróbálták még az időjárást és a termést is megjósolni. Ezen a napon kezdték el csinálni a Luca-széket is, ami 13 napon át készült, és ha valaki felállt rá december 26-án, az éjféli misén, megláthatta a boszorkányokat. Ha pedig el akart menekülni az illető, mert a boszorkányok, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek (királyul hangzik, rendszeresíthetnék állandó viseletnek, és akkor szegény mugliknak nem kéne évente megszenvedniük a szék elkészítésével!), üldözték, akkor célszerű volt mákot szórnia maga után, ugyanis a babona szerint a boszorkánynak az összes mákot szemenként kellett összeszednie (márpedig ennyi idő alatt még egy reumás csiga is haza tud futni! ;)).

- F2