Japán csonka farkú macska

Nem is a felkelő nap országáról lenne szó, ha nem találnánk itt még a macskák között is helyi különlegességet, a csonka farkú cicát! Eme bennszülött macskafajta rövidke farkincájával igencsak különbözik a nálunk megszokott cicáktól, és érdekes tulajdonságaival is eléggé elüt tőlük. Lássuk hát, hogy milyen is egy őshonos macska!

A fajta története és megjelenése

Japánban, ahol nagy népszerűségnek örvendenek a macskakávézók, vagyis azok a helyek, ahol a panellakásokba bezárt emberek, akik nem tarthatnak állatot, nyugodtan simogathatják a cicákat, egyáltalán nem furcsa dolog, hogy gyakran megjelenik a szigetország saját tenyésztésű macskafajtája az animékben, reklámokban és a különféle médiafelületeken. Ez a kedves jószág alkalmas arra, hogy jó benyomást keltsen bárkiben, még talán olyanokban is, akik inkább kutyapártiak, hiszen némely tulajdonsága az ugatós ellenségekére emlékeztet.

A japán csonka farkú macska (tenyésztők által használt nevén a japanese bobtail, japán nevén pedig mi-ke), ősi távol-keleti fajta, melynek képe megtalálható akár ezeréves festményeken is. Nemcsak Japánban, hanem a környező országokban is elterjedt, ezt bizonyítja az is, ahogy a fajta Európába is bekerült. A történet szerint egy thaiföldi cicát hoztak el Franciaországba, őt pároztatták egy Amerikából származó kandúrral, így kezdődött el ennek a különleges macskafajtának a tenyésztése.


A fajta első pillantásra is feltűnő jellegzetességei a hátsó lábaknál jóval rövidebb mellső lábak, illetve természetesen a csonka, bunkószerű, körülbelül tizenkét centiméter hosszú farok. Emellett elmondható róla, hogy teste hosszú, végtagjai erősek, szőrzete pedig rövid és sűrű, ami jól a testéhez simul. Foltjai élesen elütnek a szőrzet alapszínétől. Többféle színvariációban is létezik, de a legismertebb a fehér alapon fekete és vörös foltokkal tarkított bunda, és ezzel a fajtaszínezettel találkozhatunk mi is a legtöbbet az animékben.

Tenyésztés és viselkedés

A csonka farkú cicák nagy hírnévnek örvendenek szerte a világon, így nem kevés tenyésztő akad, aki a szaporításukkal foglalkozik. Mivel a csonka farok nem domináns gén, figyelni kell arra, hogy ne párosodjon a nőstény hosszú farkú macskával, mert akkor a kicsinyek egészen biztosan hosszú farokkal fognak megszületni, azonban ha fajtabeli macska termékenyíti meg, akkor garantált a rövid farkú alom. Általában egyszerre három-négy cica születik. A kismacskák nagyon gyorsan fejlődnek, értelmesek és tanulékonyak. Maga a fajta tenyésztése hálás dolog, hiszen a csonka farok ellenére náluk nincs meg a például a Man-szigeti macskákat (Manx) sújtó rizikófaktor, egyfajta „halálos gén”, ami a Manx sokszorosan egymással való keresztezéséből adódott, és gyakori halva születéssel jár.

A japán csonka farkú jó természetű cica, ragaszkodó és barátságos. Szeret úszni, élénken kommunikál, viszont a táplálása problémás lehet, mivel csak halat hajlandó enni. Viselkedésében olykor a kutyákra emlékeztet, mint például amikor az egyik mellső lábát felemelve kér vagy köszön. E miatt a tulajdonsága miatt terjedtek el olyan nagyon Japánban a maneki neko, vagyis a „köszönőmacska”-szobrok, ezek az üldögélő, mancsukat emelgető vidám szerencsehozó cicák, amelyeket gyakran megtalálhatunk üzletek bejáratánál, vagy az ajándékboltokban.

Lényeg a lényeg; Japán őshonos macskafajtája bájával és érdekes tulajdonságaival a legtöbb macskatartó álma lehet.