Utazás világom körül

(Cikkírónk most egy nagyon érdekes programról hozott nektek beszámolót. Olvassátok szeretettel! - a szerk.)

Indul a küszöbről az Út:

ha nem vigyázok, elszelel;

Felkötöm én is a sarút,

gyerünk utána, menni kell!

Utazni más, mint egyszerűen nyaralni menni, turistaként „elugrani” pár napra valahova, mert az ilyen emberektől és történésektől zsúfolt, megtervezett pihenés távol áll azoktól az utaktól, amiknek eseményeit két-három mondatban össze lehetne foglalni. Bujna Zoltán, Leporisz Viktor, Kovács Zoltán és Angyal Réka elmondása szerint, ha nem távoli országokat jártak volna be, senki sem lenne kíváncsi történeteikre és arra, amit kínálnának, mert sokszor egy marék tengermorajt ajánlhatnak csak ahhoz képest, ami utazási irodák plakátjain kelleti magát. Ők mégis ezt a maréknyi mást keresték és találták meg, az utat az utazásban.

A biciklis világutazó, a nepáli túravezető, a VÁNDOR LÁSS alapítója és az újonc utazónak számító hölgy is rengeteg személyes történeten keresztül próbálták megosztani a közönséggel mindazt, ami elindította őket. Szó esett gyerekkori élményekről, szülők és más emberek befolyásáról, régi-új álmokról és arról is, hogyan fér bele életükbe a család, az otthon és az anyagiak. Legmeghatározóbb élményeikről meséltek, Nepál, India, Pakisztán, Izland, Skandinávia, Andalúzia messzeségeiről, bicikliről, gyaloglásról, stoppról és emberekről, akikkel találkoztak vagy akik velük tartottak. Az emberekről, akik nekivágtak és arról, mi minden lehet számukra az utazás - menekülés, ismerkedés, teljesítményhajszolás, de jellemzően inkább életük egy szakaszát lezárni és újrakezdeni vágyó emberek indulnak el. Több formában visszatérő gondolat volt, hogy az út nem egy cél, hanem egy folyamat, egy élmény, amit szavakban nem lehet átadni, mert egy pillanaton csak azok osztozhatnak igazán, akik együtt élték át. Mert a fizikailag és a lelkiekben megtett út is fontos, s ez utóbbi sokkal nagyobb, hosszabb és nehezebb, de fontosabb is. A megpróbáltatások, a komfortzóna elhagyása átmeneti, de az önismerethez szükséges ez a határfeszegetés, mert a szenvedésből kikristályosodik a lényeg és ez marad meg végül, minden más lekopik.

Sok embernek szüksége lenne egy útra, de nem mer nekivágni, megtenni az első lépést – az ismeretlentől és megpróbáltatásoktól való félelem pedig nem csak ezektől az élményektől fosztja meg őket, hanem sokszor életük más területein is gátként feszül. Az utazás nem megoldás erre, de gyógyír, ami időt és lehetőséget ad, hogy egyedül vagy mások társaságában megtanuljuk megélni a pillanatot, merni magunkkal maradni és szembenézni, míg kiszakadunk megszokott életünk kereteiből. Az úton az ott és az akkor van csak, de nem ér ennyivel véget, a történet itthon is folytatódik, ahogy a hétköznapok kontrasztot adnak mindennek és elmélyítik a benyomásokat. Az élmény fertőző lehet, nem engedi többet az embert, akiből észrevétlen Utazó válik. Az út pedig idővel lefaragja róla mindazt a türelmetlenséget, keménységet és páncélt, ami rárakódott, helyette ezernyi aprósággal teszi gazdagabbá, melyeknek varázsa szóban elvész.

...utak találkozása vár,

futok, a lábam bizsereg -

csak ott lehetnék végre már!

Aztán hová? Ki mondja meg?