Az
origami, a papírhajtogatás japán megfelelője. Négyzet alakú papírból
hajtogatva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai
formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül. A kezdőtől a haladó
szintig terjedő nehézségi skálán, nagyon sokféle origami formát lehet
találni.
Történet
Az origami (折り紙) japán eredetű szó. Az ori= hajtogatás és a kami= papír (ami a rendaku néven ismert mássalhangzóváltozás miatt „gami”-vá változik) összetételéből keletkezett. Az origami fejleszti a kézügyességet, összehangolja a szem és a kéz munkáját, így hat a bal és jobb agyfélteke működésére, segíti a tájékozódást, az irányok észlelését, a térérzékelést, ismerteti az alapvető geometriai formákat és fogalmakat, valamint fejleszti a kreativitást, memóriát és gondolkozást is. Eredetéről nincsenek egyértelmű adatok. A hagyomány szerint egy buddhista szerzetes vitte a hajtogatás titkát Japánba a 6. század folyamán. Az első feljegyzések az 1600-as évek végéről származnak. A tradicionális Japán papírhajtogatást még nem övezték szigorú szabályok, így a papírt el lehetett vágni akár több helyen is, sőt meg is lehetett gyűrni. Sokak szerint Japánban a Heian-korban (794-1185) kezdtek origamizni. Ekkoriban már hallani lehetett olyan mesékről, hogy egy ember papírból madarat formázott, másvalaki pedig egy papírból készült békát varázsolt át egy teljesen más formává. Fontos azonban megjegyezni, hogy a "formázás" nem egyenlő a papírhajtogatással. A ma ismert legrégebbi japán origamiról szóló feljegyzés 1680-ból származik. Ihara Szaikaku írt arról versében, hogy esküvők és egyéb szertartások alkalmával papírból készült origami madarakat használtak dekorációnak, így origami sokáig csak ünnepi alkalmakra készült. Egyes szamuráj családok régi írásai közt olvashatók arra vonatkozó szabályok, hogy a szertartások alkalmával milyen figurákat, lehet használni, és hogyan kell őket elkészíteni. Kicsivel több mint 100 évvel később, 1797-ben jelent meg az első nyomtatott origami könyv. Szerzője Akiszato Magakidzsima a "Szenbacura orikatacsi", azaz "Az ezer daru hajtogatása" címmel jelentette meg. 1845-ben Kan no Mado összegyűjtötte a tradicionális japán formákat. Ekkor indult világhódító útjára az origami.

Japán Origami Szövetség (NOA)
Japán
legnagyobb origamival foglalkozó csoportja, mely 1973. október 27-én
alakult. Ez a csoport ad otthont a Világ Origami Kiállításának (World
Origami Exhibition). Céljuk, hogy minél több oktatási anyagot kiadva
elterjesszék Japánban és külföldön is az origami csodálatos művészetét.
Fő tevékenységük olyan könyvek, folyóiratok havonta történő kiadása,
illetve rendezvények szervezése, amelyek bemutatják a társaság munkáját,
az origami történetét, valamint egyes folyóiratokban még információkat
is fellelhetünk különböző eseményeikről. Körülbelül 10 000 ember a
társaság tagja, ám nem csak japán nemzetiségűek, ugyanis a világ minden
tájáról fogadnak el jelentkezéseket, így nagyon színes a társaság. A NOA
nagyon büszke arra, hogy az origami lassan egy közös világnyelvvé növi
ki magát, azzal, hogy ez hagyományos művészeti forma ily módon elterjedt
a világban.
Oldalak amik ezzel foglalkoznak:
Ha
kedvet kaptál egy kis hajtogatáshoz, akkor íme pár oldal, melyek
megmutatják, hogyan kell elkészíteni a puli kutyát, csizmát, vagy magát
yodát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése