Mi
is a TED? Nem, nem a nagyméretű plüssmackóról beszélünk, akinek Seth
MacFarlane kölcsönözte a hangját 2012-ben az általa rendezett
vígjátékban. A TED egy nonprofit egyesület, amely a világot átalakítani
képes gondolatok megosztását tűzte ki célul. Története 1984-ig nyúlik
vissza, amikor is egy konferencián összetalálkozott a technológia, a
szórakoztatás és a dizájn területe. Nevét is ennek az első, mérföldkőnek
számító konferenciának köszönheti, ugyanis angolul a három említett
terület megnevezése Technology, Entertainment és Design, avagy röviden
csak TED. Mára már gyakorlatilag minden területet lefednek, ami csak
elképzelhető, és erőteljes beszédekben, írásokban igyekeznek megosztani a
korszakalkotó ötleteket, elképzeléseket a közönséggel.
Az
egyesület folyamatosan bővülőben van, szívesen látnak tagjaik között
érdeklődőket, jelentkezőket, legyenek bármely szakterületen jártasak
vagy bármely kultúra képviselői, ugyanis a TED fontosnak tekinti a
sokszínűséget és a különböző perspektívákat, amelyekkel az emberek
rendelkezhetnek. Úgy vélik, a gondolatok, amelyeket közvetítenek,
képesek megváltoztatni mások hozzáállását, életét, és végső soron a
világot is. Folyamatosan szerveznek konferenciákat, kérnek fel előadókat
hosszabb-rövidebb beszédek megtartására (a leghosszabb beszéd sem
terjed túl 18 percen), díjaznak embereket és igyekeznek elérhetővé tenni
egy mindenki számára elérhető információhalmazt, amely párbeszédre
készteti az embereket.
A beszédek jelentős része angolul érhető el a szervezet honlapján (katt), azonban számtalan fordító dolgozik azon jelen pillanatban is, hogy feliratozzák ezeket a videókat és minden lehetséges nyelven elérhetővé tegyék az ott megosztott információkat. Cikkeket a szervezet wordpress blogján (katt) olvashatunk, ha úgy tartja kedvünk, de elérhetőek a youtube-on, instagrammon, twitteren, facebookon is. (az elérhetőségekért katt ide), akár még heti vagy napi hírüzenetre is fel lehet iratkozni.
A beszédek jelentős része angolul érhető el a szervezet honlapján (katt), azonban számtalan fordító dolgozik azon jelen pillanatban is, hogy feliratozzák ezeket a videókat és minden lehetséges nyelven elérhetővé tegyék az ott megosztott információkat. Cikkeket a szervezet wordpress blogján (katt) olvashatunk, ha úgy tartja kedvünk, de elérhetőek a youtube-on, instagrammon, twitteren, facebookon is. (az elérhetőségekért katt ide), akár még heti vagy napi hírüzenetre is fel lehet iratkozni.
Az
oldalon elérhető beszédek a lehető legváltozatosabb témákat,
területeket fedik le, számtalan nyelven megtekinthetők és különböző
hosszúságúak. Találhatunk itt mezőgazdaságtól csillagászaton át a
kreatív írásig mindent (a témák teljes listája itt
található), és miközben megható és vérlázító témákról hallgatunk
beszédet, megismerhetjük más emberek véleményét, gondolatait,
rájöhetünk, hogy ezzel vagy azzal nem vagyunk egyedül, más is gondolja
még úgy, mint mi, vagy éppen újragondolhatunk valamit, amiről addig
hiányos információink voltak, meglepődhetünk, felhördülhetünk, netán
szipoghatunk egy sort, és még nyelvet is tanulunk, nem beszélve a
sokféle akcentusról, ami itt előfordul és megdolgoztathatja kicsit az
agysejtjeinket ráadásnak.
Végezetül pedig jöjjön egy videó, amely 2015 jelentősnek ítélt gondolatait összegzi:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése