Arrrr!
Mihaszna billenytűzetkoptató léhűtő! Azt a csupasz fenekű fehér bálna
mindenit, hát akarsz hallani valami igazán rumosztikus mesét? Akkor told
ide magad, te kutya, gyere mán, hát a fekély rúgja meg, hát nem harap
az öreg Vér. No, híjjá meg valamire, kölyök, híjjá meg, de ne gyengére,
mert nem vagyok én harangszoknyás asszony, se sápadt gyermek, valami
erősre, a szütyőd ne sajnáld, lám mondok én valamit, kutya, mesét ám.
Dugd ide füled, hadd lássam a zsíros belsejét!
Veres ruhás isten nyila
No
hát, aszongya, egyszer vót, egyszer nem vót, vót egyszer egy
asszonyivadék, alig pár láb magas, - a tenger elnyelné - veres süsüvel a
fején, olyan veressel akárha vér vóna. A penészes kenyérbe is, figyelsz
te rám? Jóvan látom, figyelsz, akkor folytatom.
Szóval neve is vót,
amolyan rútnév, viccnév, tudod mire gondolok, ugyé? Há hogy ne tudnád,
amilyen patkánypofával megáldott az ég, lefogadom, van egy egész
ládányival néked is. Ne húzd fel az orrod, barátom, hát nem lehet
mindenki szép.
Na de az ő neve Piroska vót. Piroska életében vizet
nem látott, buta vót és ostoba, az igazi veszélyt meg asszony léte miatt
még csak hírből se ismerte soha. Azonban a szárazföldi veszedelem nem
kerülte el őt, Fortuna nem volt hozzája kegyes - sosem kegyes azokhoz,
akik ilyen tékozló életet élnek, a sótól távol, fiam. Szóval bétévedt
egy erdőbe, amolyan korsóaljához hasonlító setét erdőbe, ahunn a madár
se hablatyol mint kitollasozott szirén. A nagyanyjához tartott, a vén
róka ugyanis makacs vót és a faluba béköltözni nem akart, de annyira
öreg vót már a nyanya, olyan ráncos vót a bőre, mint a halak pikkelye,
szeme akár a hánykolódó hab a felszínen, én mondom, fiam, tengeri
boszorkány vót az, csak senki sem ösmerte be. No de, a veresbe bújtatott
halpofa, mégiscsak megsajnálta, mert hát a szíve olyan vót akár a
szétázott kenyér, szétmállott a dagadt kezek között, tudom én, fiam,
tudom milyen az, elvégre a minap a mihaszna legénységem egyik békaképű,
girnyó kölyke is beleejtette a kosztot a tengerbe, de kapott is tőlem
akkorát, hogy a foga kihullt, rögtön kettő, azóta csak széljárta Jacknak
hívjuk, mert hát a száján ki-be fúj a tengeri fuvallat.
Na de az
isten szerelemére, térjünk vissza a történethez, mert vége nem lesz, én
mondom, ha ilyen kitérőket teszünk ám. Az asszonyivadék az erdőben csak
ment, mendegélt, nem vót hajó, ami elvinné ülepét, csak cipő, jáj, de
milyen bogárorrú, randa cipellő. Azosztán egyszer csak zergett a bokor
és kiugrott elé egy amolyan szárazföldi cápa. Elég az hozzá, hogy
beszédbe elegyedtek.
" Mi járatban te ivadék, mondd, merre visz a tenger? "
" A banyához megyek, eressz utamra, vagy fél kezed is magammal viszem zálogba. "
" Ne harapj, hát nem vagy te eb, esetleg elkísérhetlek feleúton, nehogy bajod essen. "
De
a veres istennyila nem kírt a segítségből és tovaindult. Ám a farkas
nem adta fel, vacsorára asszonyt akart enni, kettőt is rögtön, jáj, hát
nem tudta, milyen a nyanya, bizonyosan szépnek találta, mert alig egy
fél óra ha elúszott, és menten a háznál találta magát.
Békopogott,
amaz a ragyaorrú fülesbagoly meg mán bé is engedte és hogy, hogy nem,
végül a szárazföldi, tetves állat megette a boszorkányt. Hiába
sivalkodott az öreg bába, sorsa elől még maga Fortuna se bújtathatta
vóna el.
Csakhogy időközben Piroska is megérkezett a rossz ladikhoz.
Árrg, azt mennydörgős ménykűjét, hát kifogyott a kupa, töltesd újra,
itóka nélkül a torok kiszáradt pottyantócsatorna. Khrag, khrag, tessék
már köhögök is, szólj annak a patkánynak, hogy ne most csevegjen a
semmiruhás éjszakai örömködőlyányval, mert kap az arcába a kampómmal.
No,
így már jobb, hunn tartottam, oh meg is van. Szóval kopogtatott az
ajtón, a farkas fogadta. Az ágyban pihentette farát, állig felhúzva a
meleg rongyot, meg a fején is vót olyan sapka, mint az elmeháborodott
úrimalacoknak.
" Piroska, édes szívem " szót fülnek olyan simogató hangon, akár toroknak a rum.
" Banya, hoztam a napi kosztot, nesze, egyék kend, ne dobja fel a talpát, mert az esküvőre kell ám a píze. " így a veres.
" Gyere közelebb, a macska rúgja meg, hát nem látlak én onnan tégedet "
És
lám az ostoba ment is közelebb, egész az ágyig. Muréna barlang vót
pedig az, én mondom neked, fiam. De az ivadék is kezdte látni, hiába
mégiscsak szárazföldi volt a girnye lyánya, de kapcsolt, mégis szorút
valami a két füle közé.
" Nagyanyám, hát mondja, miért ekkora a füle? "
" Mán, hogy jobban halljalak, a tenger zúgása egyre erősebb erre az öreg korra "
" No és a szeme miért akkora, mint a döglött ceté, mondja? "
" Hogy lássalak kedveském, hát a világ is nő, én meg zsugorodom itten, minél nagyobb a távcső, annál nagyobb felületet lát be "
" És a szája mén akkora, mint két kapu meg egy orrvitorla? "
"
Hogy egyben bekaphassam azokat a patkányokat, akik sokat
kérdezősködnek, Piroska! " azzal előrelendült a farkas és bekapta az
asszonyivadékot egyben, akár ha csak egy csepp víz vóna, nem több és nem
kevesebb.
No de itt a vége, tanuld meg, fiam, állj be kalóznak,
akkor a farkasok nem eszék meg a gyenge tested, vagy erősödj meg, az ég
szerelmére, a szellő is elfúj és kettétör menten. Mesémet köszönöm, hogy
végighallgattad, és az italt is köszönöm, torkom új életre keltette.
Azonban a kagylószilánk hasogatja sarkam már egy ideje, kiszedném valahol, mielőtt elnyelne engemet.
Ég áldjon, Kutya!
Következőnek még szebbet regélek majd neked.