2014. október 27., hétfő

Célkeresztben a vezetőség: Mészáros Gréta

Miután megúsztam a krumpipucolást * lekopogja*, felkerekedtem, hogy újabb vezetőségi tagot faggassak ki arról, milyen nálunk lenni, hogy érzi magát, mik a tervei. Az alábbiakban vezércsőrcsattogtatónk, az igen dekoratív Mészáros Gréta válaszait tekinthetitek meg. 




Gréta néni, először is szeretnék gratulálni a házvezetői poszthoz és köszönteni az Eridonban. Igen csinosnak tetszik lenni ma. Van ennek valami oka talán?
Köszönöm szépen. Nem, általában így szoktam öltözködni. *elpirul kicsit*

Milyen érzés volt, amikor az igazgató úr önt kérte fel Rochard professzor helyére?
Eléggé meglepett a dolog, mivel magamat igencsak Levitásnak sorolnám, hiszen Hollóhátas voltam, de ettől függetlenül nagyon jól esett a megkeresés és a felkérés.

Akkor ön nagyon okos is nem csak szép. Tudom, hogy még nem telt el sok idő, amióta velünk van, de ilyennek képzelt minket külső szemmel?
Egy kicsit hiperaktívnak, mivel Keith és Leonie soha nem tud nyugton megülni az óráimon, de ezenkívül nyitottnak és barátságosnak.

Óóó tanárnő, ha csak az óráján nem tudnának nyugton lenni. De ezt majd megtapasztalja később.
Eddig szerencsére nem tapasztaltam, hogy máshol is ennyire izgágák lennének, de lehet, hogy kicsit keveset tartózkodok a toronyban...

Talán jobban is teszi még most az elején. Honnan jött az ötlet, hogy Warren professzort kéri fel házvezető-helyettesnek?
Dwayne eléggé határozott fellépésű figura, ami rólam kicsit kevésbé mondható el, kell mellém egy biztos pont, aki előlép mögülem, ha én esetleg nem tudom már kordában tartani a srácokat. Emellett jó munkaerő, és úgy gondolom, hogy jó munkakapcsolat alakulhat ki köztünk.

Ez biztos. Bár szerintem ilyen veszedelem inkább a Rellonosoknál várható. Mennyire adott neki szabad kezet?
Attól, hogy a poszt neve "házvezető-helyettes", én egyenrangúnak tekintem magunkat. Én nem cselekszem anélkül, hogy vele egyeztetnék, és az eddigi tapasztalataim szerint ez vissza is igaz.

Az a hír járja, hogy csak úgy, mint helyettesünk, ön is igen kreatív, ha büntetésről van szó. Mondana egy példát, mivel érdemes számolnunk, ha mondjuk elkap minket éjjel a folyosókon?
Nem szeretnék semminek az elrontója lenni. Rosszalkodjatok, és meglátjátok.

Ez már most nem tűnik túl biztatónak. Én már Dwayne bácsinak is megígértem, hogy jó gyerek leszek, inkább, mint, hogy a büntetésben részesüljek. Elkezdődött az év. Mennyire lesz más az Eridonos élet, a programok mennyire változnak?
Szeretnénk kicsit fellendíteni a ház belső életét, de azt nem mondhatom el, hogy mikkel, mert akkor megint csak titkokat árulnék el. Annyit mondok csak, hogy készüljetek a Halloweenre és a Karácsonyra!

Én már most megkezdtem az izgulást asszonyom! *Tiszteleg hozzá kicsit* Vannak már emberek a házban, akiket kiszúrt magának, hogy ők így vagy úgy kitűntek?
A nemrég emlegetett Keith és Leonie mindenképpen feltűnő egyéniségek, de gondolom ez már nem újdonság senkinek. A többiekkel még csak ismerkedek.

Köszönöm szépen, hogy válaszolt nekem. Sok sikert kívánok a hiperaktivitásunk és lelkesedésünk jó kezeléséhez, illetve, hogy túlélje nálunk az első évet és lehetőleg sok újabbal gazdagodjon még. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése