Interjú Bánkúti Izabellával

Bántúti Izabella, ismertebb nevén Izzi az Eridon egyik házhűen derűs és tűzrőlpattant tagja – a volt prefektus kisasszony hatalmas dinnyerajongó, így egy dinnyefagyit is kínáló cukrászdába invitáltam, hogy kifaggassam újdonsült erejéről. Nem épp mindennapi, hogy az ember elemi mágus legyen, eddig pedig nem is nagyon volt lehetőségem ilyen tanonccal beszélgetni, így nem kicsit voltam kíváncsi, amikor beléptem. A hölgy első pillantásra teljesen normálisnak és roppant rokonszenvesnek tűnt – ha eltekintünk örökös fészkelődésétől és attól, ahogy az ujjait tördelte időnként.



- Az első kérdésem az, hogy milyen volt először szembesülni az új erővel? Mennyire sikerült megbarátkozni vele?
- Féltem, rettegtem és még jobban megijedtem. De tényleg, csak úgy jött huss és puff, a szívbajt hozva rám. A legrosszabb, hogy azt mondták, ki se lehet kapcsolni, de elvileg nem bánt, meg jó dolog is. De én iszonyúan féltem, hogy mi lesz, ha fogom a kedvenc dinnyés fagyimat és a tűz miatt elolvad a tölcsér meg szenessé ég. *Kétségbeesett tekintet.* El tudod ezt képzelni, milyen rossz? Nem nyugodtam meg így egy tanév távlatából, de azt hiszem, annyira már nem tragikusan élem meg, sőt, látok benne néha jót is és lehetőséget, de azért még kicsit megrémiszt. Még mindig nem tudom, örülök-e neki vagy sem.

- Huss és puff? *avagy hogyan mutatkozott meg az erőd?* Tényleg ennyire vészes a helyzet? Üljek távolabb?
- Suhantam át a nappalin, itt a huss, mert... mert. Anyuék sose szoktak veszekedni, de megtörtént, miattam meg még rám is kiabáltak. Szóval otthon voltam, el akartam szaladni és láttam, hogy a tengericucum valaki kiengedte a hordozójából, én meg megijedtem, hogy besétál a kandallóba. Meg akartam őt menteni, de elbotlottam a szőnyegben és puff!, a kandallóban végeztem, ami tekintve, hogy még a téli időszakban jártunk, be volt gyújtva. Aztán puff! Majd kivettek onnan minden bibi és seb nélkül, aztán meg nagyon sírtam és hadonásztam és meggyulladt a kanapé. De ez a vége már elég... homályos.
Nem bántok senkit, becsszó.  Sosem akartam, csak azt se tudtam, honnan jött elő, meg mikor. Bár azért mintha a kezdettől fogva éreztem volna, mikor ki akart törni. Most nem olyan. Ha elég ügyes leszek, már nem csak magamra, de másra se leszek lassan veszélyes, azt hiszem ez az aggodalmam picit túlcsúszott egy határon utólag nézve. *nevetgél* De jobb félni, mint megijedni, nem?



- Mit mondott neked Merkovszky professzor? Hogy reagáltak a szüleid, a környezeted?
- Hogy hallotta, történt egy kis felfordulás. De aztán beszélgettünk, ő eléggé pozitívan állt hozzá, próbált segíteni és felvilágosítani, mi történik. Anyuék nálam sokkal jobban (mondjuk nálam mindenki...), azt tudnám mondani, hogy büszkék rám, nem furának, hanem különlegesnek tartanak. Az elején nagyon tartottam mások reakciójától, de most már biztosan tudom azt mondani, hogy még a barátaim is örülnek neki, mármint biztatnak és velem együtt szurkolnak a haladásomért. Elfogadták, nálam hamarabb és jobban. Sőt, van akitől már azt is hallottam mennyire menő ez az egész.

- Mihez kezdesz ezzel az új "turbóval"?
- Az elején meg akartam tőle szabadulni, de tényleg. Nem értettem miért, hogyan, miért pont a tűz. Aztán próbálkoztam - megszokni, elfogadni, kezelni. Nehéz ám! Szóval volt és van dolgom vele bőven, mielőtt bármit kezdhetnék vele. Meséltek sok szép dolgot, mit lehetne, mire lehetek vele képes. Kicsit még mindig motoszkál bennem az érzés, hogy talán nélküle egyszerűbb lenne, ahogy maradéktalanul a félelmem se távozott, de ahogy mondtam is, elkezdtem barátkozni vele és már magamtól is belevetem magma egy-egy feladatba, nem csak kényszerrel.



- Akkor szerencsére támogatás van  Mit gondolsz, meg fogja változtatni az erőd azt, ahogy az emberek rád tekintenek, viselkednek veled szemben?  Melyik lehetőségek tetszettek a legjobban? Befolyásolja a pályaválasztásodat, vagy még nem gondolkoztál ilyesmin?
- Igen, legalább rajtuk nem látom a félelmet, amit még érzek. Tartok tőle, hogy esetleg valaki megijed az erőmtől és majd nem barátkozik velem, viszont ismerek az iskolában mást, akinek már korábban kijött az ereje és őt nagyon menőnek tartják ezért. Szóval bármi lehet, kíváncsi vagyok rám hogy néznek majd.
Nagyon szeretem a fényeket, a fényjátékokat kiskorom óta és a tanárunk már jelezte, hogy valami színes tűzfélét is tudnak a már nagyon ügyesek csinálni. Azt picit várom már, hogy láthassam. Szerinte meg is fogom tanulni, de én ennyire nem rohannék előre. Pályaválasztás? Fogalmam sincs, kellene már ezen gondolkodni? *döbbenten pislog* Úúú! Kééépzeld, mikor volt a nagy nyaralásunk, a szigeten összefutottam egy kedves nénivel, aki szintén pyromágus. Valahogy úgy bevonzott. És bármennyire tartottam tőle, teljesen elragadta a tekintetem az, amit a tűzzel csinált és tanított is nekem valamit, na az nagyon megtetszett és azt hiszem azon a ponton kerültem először úgy a tűz közelébe, hogy félelem helyett örömöt éreztem. De még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek! *kétségbeesett fej* Azértazértazért... ha majd megtanultam valamit, ami nem veszélyes, meg szép, megmutatom ám szívesen!

- Vannak, akik már kicsi koruk óta tudják, hogy mik szeretnének lenni, ezért kíváncsiskodtam. Milyenek egyébként az idősebb tanoncok, közösen tanultok vagy mindenki egyedül? És rendben, alig várom.
- Igazából még mindenkivel nem hozott össze a sors, de például van a házban a prefektus lány, aki a szobatársam is, Ashley, igaz, ő nem a tűzzel játszik, de már nagyon ügyes, képzett. Eleinte ő gyakorolgatott velem. Igazából azt mondták és ezt is látom én, hogy itt mindenki mindenkinek segít a haladásban. Az biztos, hogy nagyon tartalmas évem volt, dolgozhattam együtt olyannal, akinek két eleme is van! Az nagyon duuuurva! Nem csak ez a veszélyes, de még jön mellé egy másik is! Szerintem én már beleőszültem volna, viszont sokat lehet tőle és minden másik embertől tanulni, gondolom. Az egyik lány megtanított fonni. Az egyik fiú meg megmutatta, hogy kell homokvárat építeni. *avagy Izabella pontos feladatértelmezése és válasza*

- Mit gondolsz, hogyan fogod használni az erődet? Inkább titkolod majd és csak szükség esetén, vagy hozzászoktatod az embereket, hogy ez is részed és nincs tőle félnivalójuk?
- Igazából nem tudom. Mármint a magam részéről inkább nem ezzel kezdem a bemutatkozást, hiszen ha én félni tudok, biztos van így más is ezzel, és mi van ha megijesztem? Ettől viszont, ha csak egy kicsit is vagyok vele tisztában, de tudom, hogy a részem, velem jár, így eszerint kellene élni és cselekedni. Gondolom így lenne helyes.



- Egy bemutatkozás ritkán igényel bárminemű mágiát. Inkább olyan hétköznapi apróságokra gondoltam, amik egyaránt megoldhatóak mugli módra vagy rendes mágiával és elementárral is, de azt hiszem, értem a válaszodat.
- Igen, valahogy még nem tudom elképzelni a mindennapjaimban, de nem látom a jövőt. Egyelőre azt gondolom, hogy nem beszélek róla olyan nagy hévvel, hacsak nem kérdeznek.

-Szerinted miért pont a tűz? Ha szabadon választhatnál elemet, akkor is ez lenne a tied?
Én is ezt kérdeztem. Mármint a szó legszorosabb értelmében az egyik első miért volt, amire feleletet kerestem. Sosem állt hozzám közel, vagyis de, rémisztett és pánikba ejtett a közelsége, mégis azt mondták, illik hozzám. Nem tudom, az egyetlen dolog, amit láttam az elemben is és magamban is, az a vadság, vagyis anyu mindig azt mondja, ha elszabadulok, pusztító vagyok, mint a tűz.
Sosem kívántam hasonló nagy dolgot, de ha kellene... hááát. Azt hiszem, eleinte a földmágusra szavaztam volna. Nekik sok dinnye adatik meg! De tévedtem, azt hiszem. Szerintem a jó elem talált meg, csak… még nem jött el a mi időnk.

- Milyen reményekkel vagy elhatározásokkal futottál neki az évnek és mi lett ezekkel?
- Hűű… reméltem, hogy nő a hajam még vagy 20 centit, sok dinnyét ehetek a nyáron, sikerülnek majd a végén a vizsgák, anyu nem less mérges, amiért összetörtem egy vázát és még mindig nem szóltam, hogy Merki bácsi megérti a félelmem… *hosszú listaszerű felsorolás* De hogy mit is szeretem volna? Nem tudom. Azt hiszem, ügyes lenni és megmutatni, hogy tudok, ha akarok, akár elemi mágusként is. Hát a hajam nem nőtt meg. Ez nagyon szomorú, de dinnyeevésben rekordot döntöttem! És még biztos Radúz bácsit is meglátogatom!  *Vigyorog nagyon örömködve.* De azt hiszem, büszke lehetek arra, hogy igyekszem, minden téren. Remélem, hogy ez a cél lebeghet ezentúl is előttem: megfelelni magamnak, vagyis hogy én elég ügyesnek mondhassam magam őszintén. Csak ehhez még kérek egy kis időt. Nagyon hosszú időre nem tudok tervezni. Ki tudja mi lesz holnap? Lehet, meggondolom magam!


Azt hiszem, Eridonoshoz méltó lezárás ez a legtüzesebb Főnixtől