2015. november 28., szombat

Könyvközösségek

Azt sokszor halljuk, hogy az olvasás olyan élményekhez juttat, mint semmi más – fejlődik tőle a fantáziánk, a szókincsünk és a fogalmazásmódunk, közben pedig olyan helyeket járhatunk be fejben és olyan kalandoknak lehetünk a részesei, amelyekről egyébként álmodni sem mernénk.

De tudtátok, hogy az olvasás nem muszáj, hogy magányos tevékenység legyen?

Az internet korában már léteznek olyan közösségek, amelyek arra épültek, hogy a tagjai szeretnek olvasni. Most két ilyen oldalt szeretnénk bemutatni nektek – az egyik egy angol nyelvű felület, ami természetesen éppen ezért több tagot számlál és bővebb a könyvek kínálata, de azok kedvéért, akik szeretnének anyanyelvi terepen maradni, egy magyar könyvközösséget is bemutatunk.

Kezdjük hát!


Goodreads – avagy könyvszeretők a világ minden tájáról
Az oldal felépítése első pillantásra eléggé hasonlít bármely más közösségi oldalhoz – megkeresheted a barátaidat, felvehetsz más ismerősöket, megoszthatsz és likeolhatsz, azonban ha egy kicsit jobban belemerülsz a témába, akkor rögtön rátalálhatsz egy rakás remek funkcióra, úgy mint például a saját könyvespolc. Ide berakhatod az oldal hatalmas (és általad is bővíthető!) adatbázisából azokat a köteteket, amiket már olvastál vagy tervbe van véve, esetleg éppen most tartasz a közepén. Ehhez kapcsolódik az a lehetőség is, hogy mindig jelezheted, hogy éppen hol tartasz egy könyvben, és az oldalszámot megadva a Goodreads még azt is megmondja neked, hogy ez hány százaléka az irománynak. Felfedezhetsz új írókat, hiszen az ízlésedet könnyen kiismeri az oldal és eszerint ajánl neked új könyveket, böngészhetsz barátaid polcán és ajánlhatsz is nekik olyan darabokat, amik szerinted tetszenének nekik. Ráadásul nem csak egy – akármennyi polcod lehet, külön zsáner, szerző szerint, vagy épp kitüntetheted a legnagyobb kedvenceidet.

Külön pluszt ad a hangulathoz, hogy minden év elején meghirdetik az éves olvasóversenyt, aminek az a lényege, hogy beállítasz magadnak egy kötetszámot, hogy hány darabon szeretnéd magad átrágni egy év alatt, aztán ha figyelsz és folyamatosan feltöltöd, hogy mit olvastál el, akkor nyomon tudod követni, hol tartasz. Határ csak a csillagos ég! Ezen kívül kicsit jobban eldugva, de tematikus kihívások is vannak az oldalon.

Ezen kívül ha végeztél egy kötettel, akkor lehetőséged van értékelni, kommentelni, de akár a kedvenc idézeteidet is kimentheted, hogy könnyedén visszakereshesd őket a későbbiekben. Ezek az értékelések és idézetek bárki számára hozzáférhetőek, így követheted mások ajánlásait, értékeléseit. Van üzenetküldés és csatlakozhatsz az érdeklődésednek megfelelő csoportokhoz.

A Goodreadsen ezek kívül rengeteg író publikál is vagy kezdi karrierjét, épp ezért éves szavazások is zajlanak, amelyek egy-egy díjat ítélnek oda számtalan kategóriában.


Moly – mert a magyarok is szeretnek ám olvasni!
A Moly olyanoknak nyújt alternatívát, akik szeretnének magyarul beszélgetni a könyvekről, amelyeket olvastak. 2008-ban alapították az oldalt, azóta pedig töretlen a sikere, hiszen számos felhasználó jár fel nap mint nap, hogy megosszák egymással az olvasásélményt.

Maga a metódus eléggé hasonló a már előzőleg bemutatott Goodreadshez – saját polcokat hozhatsz létre és kihívásokon vehetsz részt, miközben lassan egy olyan közösség tagjává válhatsz, ahol mindenki pont úgy szereti a könyveket, mint te. Újabb műfajokkal ismerkedhetsz meg és az oldal szépen lassan csepegteti neked a friss tudást is, amihez nem biztos, hogy egyébként lett volna kedved utánakeresni, itt viszont készen adják a kezedbe.

Itt is megvan a lehetőség, hogy írj a könyvekről és idézeteket szedj össze magadnak, úgyhogy tulajdonképpen nem sokban marad el az oldal a nemzetközi párjától – talán kicsit kisebb, barátságosabb közösség, melynek élő találkozói is vannak és lehetővé teszi, hogy könyveket csereberélj másokkal. A hírfolyama ezen felül tájékoztat a frissen megjelent könyvekről, költők-írók születésének vagy halálának évfordulójáról, de számos irodalmi eseményt is figyelmedbe ajánl, dedikálásokat, előadásokat, disputákat és verszenei kalandozásokat egyaránt.


Próbáljátok ki ti is, milyen egy igazi könyvközösséghez tartozni, lessétek meg az oldalakat, mert remek móka! Aztán számoljatok be nekünk a tapasztalataitokról! Smiley

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése