2015. november 24., kedd

Pletykafészek


Nagytesó
Szerintem mindenki emlékszik az idei év első meccsére, amikor a főnix raj összecsapott az unikornis ménessel. Itt jön a képbe Bakonyi Annamária, akit a bátyja határozottan győzködött a meccs előtti estén, hogy ne lépjen pályára a vörös hajú terelő. Nyílt titok volt, hogy a Bakonyi srác nem igazán örült annak a dolognak, hogy az egyetlen kishúga is még ma is részt vesz egy ilyen durva játékban. A lány nem hallgatott a testvérére és másnap csak azért is a pályára lépett. Vajon a bizonyítási vágy égett benne? Vagy csak ennyire megszállottja volt a sportnak? Esetleg más állt a háttérben? Erről sajnos nem tudtunk meg semmit.
Végül a meccs nyugisan haladt, nem történt szerencsére semmi komoly baleset, ám Marisunk válla egy gurkócsók miatt jócskán megsérült. Nem is kellett több a szurkolói páholyban üldögélő Gergőnek, azonnal lerobogott a kispadosokhoz és az egyik csere seprűjét lenyúlva ő is az égbe emelkedett. Kétségbeesetten kereste a fájdalomtól grimaszoló húgát, ám mikor megtalálta, addigra már az egyik sárga terelő a szőke srácra küldött egy vérszomjas vasgolyót. Szerencsére a játékvezető sem volt rest, egy pálcasuhintással másik röppályára irányította a gurkót, így le tudott szállni a testvérpár. Soha sem gondoltuk volna, hogy egy ilyen higgadt fiú, mint Gergő, ilyen meggondolatlanul is képes cselekedni. A meccs egy kis időre megállt, amíg Marist lecserélték. Bátyja egy tapodtat sem mozdult a ráfújtató húga mellől. Sajnos a következményekről már nem sokat tudunk…

Jancsi és Juliska
A grimm testvérek meséi igazán nagy népszerűségnek örvendeznek a világ minden táján, azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha meg fog ismétlődni a mese, eleven szereplőkkel.
Pedig nem is olyan rég két eridonos eljátszotta Jancsi és Juliska történetét. Név szerint a két Álmosvölgyi, Szira €s Kilián.
Néhány pletykás száj szerint ugyanis a minap sikeresen eltévedtek az iskolát körülölelő erdőségben, s habár azt nem tudjuk, hogy a mézeskalács házikót sikerült-e megtalálniuk, illetve vacsorára pörkölt boszorkányt enniük, elég sokáig távol maradtak ahhoz, hogy a házvezetőnk elinduljon utánuk. Szerencsére az egyik fiatalnál ott volt a madaras síp, így a házvezető könnyedén a nyomukra lelt, s sikeresen hazajutottak a kastélyba.
Bár manapság igazán csendben vannak, lehet az egyik fiatal szobájában ott lapul egy térkép a hírhedt nyalánkságok házához? Érdemes lenne kideríteni…

Turbék-turbék
Az Eridon falai közt a diákok azt beszélik, hogy a galambimádó Szentmihályi Norbi a házvezető-helyettesnőnkkel turbékolt a gyengélkedőn. Lorelai pedig igazán kedvesen fogadta a galamblegény turbékolását. A forrásunk arról biztosított minket, hogy a fiú még egy jegygyűrűvel is kedveskedni próbált a szíve választottjának. No, de diák-tanár kapcsolat? Vajon mi fog kisülni eme különös románcból, és vajon a Levita házvezetőnője, Gryllus Matilda mit fog szólni ehhez a rózsaszínfelhőben úszó mámorhoz? Kíváncsiak vagytok? Mi is!

Oh Rómeó...
Az életvitel órás projektről bizonyára sokatok hallott. Az Eridon falai mögött is igen megszaporodtak a bababotok, ám ki gondolta volna, hogy ezek a síró-tipegők képesek szerelmet szőni?
Pedig a negyedikes Levitás Kilt Zoltán igazán vörösben izzik a szerelemtől fűtve, és ezek a heves lángok nem másért égnek, mint magáért, az Eridonos másodikosért, Tüszőfűi Lilithért. Talán a fiú igazi családra vágyik és Lilith-ben megtalálta az igazi asszonykát?
Azonban a Zollith fanoknak üzenjük, hogy elég valószínű, hogy Lilith nem táplál túlontúl mély érzelmeket. Pedig az ifjú szfinx tényleg próbálkozott, a minap mondjuk egy egész szerenádot akart előadni szíve választottjának, de sajnos balszerencséjére az apró leányzó helyett az Eridon csapatkapitányának álmos feje bukkant fel az ablakban és valami olyasmit mormolhatott, hogy " két ablakkal arrébb".
Azért reméljük Erik napját nem rontotta el ez az apró incidens...

Házavató
Bogolyfalva lakósorán, November elején hatalmas házavató bulit csapott Gwen és Alíz. Mindenki, aki számított ott volt a buliban, kicsik és nagyok egyaránt.
Azonban néhány ott lévő beszámolója alapján, az ifjú rosszfiú, Travis és maga a ház úrnője a piros Gwen között akadtak nézeteltérések, és ezt, mint minden más vitát, most is egy táncpárbajjal simították el. Azt már nem tudtuk meg, hogy ki alázta porig a másikat táncos lábaival, azonban az biztos, hogy mindenki fergetegesen mulatott, kivéve a szomszédok. Ugyanis a zene olyan hangerővel szólt, hogy még három házzal lejjebb is remegtek az üvegek és már éjfél bőven elvolt. A felbőszült szomszédok már némító átokkal tervezték sújtani a bulizó tinédzsereket, ám a lakosok segítségére érkezett az épp arra járó Dwayne Warren, aki valószínűleg a Mácsai család otthonából igyekezett a kastély felé. Na, volt is ott nemulass. A defenzor egy pálcasuhintással véget vetett a zenének, és a kastélyban lakó diákokat a felügyelete alatt visszakísérte a tanoda óvó falai közé. Azt beszélik, hogy az ott bulizó diákok mindannyian, egytől-egyig büntetőmunkát kaptak. Ajaj, legközelebb kicsit halkabban hallgassátok azt a fránya muzsikát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése