2016. október 1., szombat

Az étel, amit nem lehet nem szeretni – pizza!

Október a pizza hónapja, így hát nem szabad megfeledkezni arról, hogy ünnepeljünk egy sort ennek a remek ételnek a kapcsán – ha van rá mód, akkor éppen pizzával!




Először egy kis rövid pizza történelem:

Ez a zseniális harapnivaló már a Krisztus előtti harmadik században létrejött, és sikere azóta is töretlen. Eredetileg természetesen nem úgy festett, mint a manapság kapható, ezernyi ízben elkészített típus, főleg, mert napjaink egyik legnépszerűbb feltétje, a paradicsom, csak a 18. században tűnt fel a pizzákon.

Maga a pizza egyébként köztudottan itáliai eredettel rendelkezik, de azt már jóval kevesebben tudják, hogy világhírűvé az amerikaiak tették. Az 1950-es években indult ki az országból a pizzaőrület, mígnem eljutottunk addig, hogy szinte bármelyik sarkon kaphatunk egy szeletet, amivel éhségünket csillapíthatjuk. Érdekes egyébként, hogy egészen az 1830-as évekig ez volt az egyetlen mód, ahogy árusították a pizzát, és csak ekkor nyílt meg az első beülős pizzéria.

Tudjátok egyébként, hogy miért Margherita a Margherita? Azért, mert egy Raffaele Espositó nevezetű mester 1889-ben I. Umberto olasz király és Margherita di Savoia királyné számára az olasz nemzeti színekkel díszített pizzát készített, mikor a királyi páros Nápolyba érkezett. Mai szemmel talán kicsit szegényesnek tűnhet a szimplán, sajtból, paradicsomból és bazsalikomból álló feltét, de ha legközelebb leintetek valakit, hogy ne azt válassza, jusson eszetekbe, hogy királyi étekre mondtok nemet! : )




Aki pedig idáig olvasott, az megérdemli, hogy kapjon egy igazán remek pizza receptet, amelyet bármikor elkészíthet otthon, méghozzá kelesztés nélkül!

Hozzávalók:

A mérce ebben az esetben egy 2,5 dl-es bögre
– 2 – 2,5 bögre liszt
– 2/3 bögre tej
– 2 evőkanál étolaj
– 1 teáskanál só
– 1 teáskanál cukor
– 2,5 deka élesztő

Elkészítés:
1. A 2/3 bögre meleg tejben elkeverjük a cukrot, aztán belerakjuk az élesztőt és hagyjuk felfutni.
2. Az összes többi hozzávalót rakjuk egy tálba, majd ha már jó az élesztő, akkor borítsuk bele azt is, és egy villával dolgozzuk össze.
3. Kapcsoljuk be a sütőt, hogy kicsit előmelegedjen.
4. Nyújtsuk ki a tésztát és rakjuk bele a kiválasztott tepsibe. Ez a mennyiség egy gáztepsire elég, de figyeljünk oda, hogy megfelelően kikenjük a tepsit olajjal és szórjuk meg ezután liszttel, mielőtt belerakjuk a tésztát, különben beleragadhat.
5. Villával szurkáljuk meg a tésztát, hogy ne púposodjon fel.
6. Mikor már félig sült, akkor pakoljuk rá a feltéteket és utána süssük készre. Ha nem az elején rakjuk rá a feltétet, akkor elkerülhetjük, hogy elázzon a tészta.




Jó étvágyat! : )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése