2015. november 13., péntek

Poszt-apokaliptikus világok a könyvekben 2.

Ahogy a cikksorozat első részében, úgy most is egy olyan történetet szeretnénk bemutatni, amely a ma ismert emberi társadalom háború általi pusztulása után játszódik – azonban ezúttal egy olyan sztori bontakozik ki a szemünk előtt, amely a cél elérése mellett érzelmi szálakkal is komolyan foglalkozik.

Atsuko Asano – No.6




Miután a világ nagy része lakhatatlanná vált, hat olyan városállam maradt, ahol az emberek megtelepedtek. Ezekben összpontosul minden, ami megmaradt, és ezzel együtt rohamos fejlődésnek is indultak technika terén. Ezek közül az egyik a hatos számú város, ahol a történetünk játszódik, avagy No.6.

Shion, a tizenkét éves fiú, aki a magas intelligenciája miatt a város elit rétegéhez tartozik, valahogy más, mint a többiek. A város gondos szabályrendszere ellenére is képes kiállni a viharba, a szobája védelmi rendszerét leállítva – ez pedig egy olyan találkozáshoz vezet, ami megváltoztatja az egész életét. Mikor megfordul, hogy bezárja az ablakot, akkor már egy vérző fiú, Nezumi állt a mögötte, mindenre elszántan. Lőtt sebét a város emberei okozták, holott tilos a fegyverkezés. Ő nem más, mint egy szökött rab, a város áldozata.

Az első találkozásuk után négy évvel később látjuk újra viszont a két fiút. Miután segített Nezuminak, Shion elvesztette minden kiváltságát, amit a várostól kapott és teljesen hétköznapi, sőt, szinte semmibe vett emberként folytatta az életét az édesanyjával együtt. Egészen addig a napig, amíg rejtélyes halálesetek nem történtek, melyekért őt tették felelőssé. Menekülésre esélye sem volt, vagy legalábbis ő így hitte egészen addig, amíg Nezumi meg nem jelent a semmiből és magával nem vitte saját lakhelyére, a városon kívülre, a West Blockba.




Ez a hely gyakorlatilag No.6 szemétlerakója, mind a tényleges értelemben, mind pedig az emberek tekintetében. A valaha virágzó kisváros a falak tövében már nem más, mint a szegénység és a bűnözés melegágya, ahol nem szokatlan látvány, hogy valaki halálra fagy az utcán vagy netán megkéselik. Ebbe a közegbe kerül be a naiv Shion, aki próbál alkalmazkodni, több-kevesebb sikerrel.

A történet viszont nem ér itt véget. Nezumi, aki valaha bosszút esküdött No.6 ellen, továbbra sem adta fel a terveit, és mikor kiderül, hogy Shion legjobb barátját elrabolták, őrült útra szánják el magukat, hogy kiszabadítsák.

A könyv szerkezetét tekintve résztől egész felé halad - Shion védett, elit kis világából indulva előbb a köznapi, megélhetésükért küzdő emberek köreibe, majd a városon kívüli nyomornegyed könyörtelen mindennapjaiba látunk bele, de ezzel együtt a No. 6 jól leplezett, elnyomó diktatúrájáról, rendszeréről és sötét oldaláról is egyre többet tudunk meg. Az utópiáról egyre inkább lemállik a csillogó máz, hogy felfedje a disztópiát - és valahol kicsit a szereplőkkel is így vagyunk, senki sem szent és csak fehér vagy fekete.

Valójában ez az a történet, amiről oldalakat lehetne írni, azonban nehéz kikerülni a spoilereket, úgyhogy talán jobb itt megállni. Viszont amiről még mindenképp érdemes szót ejteni, az nem más, mint Shion és Nezumi kapcsolata.

A két fiú nagyon közel kerül egymáshoz a történet folyamán, ami nem véletlen, hiszen mindketten megmentették már a másik életét. De vajon csak barátság szövődik köztük vagy valami több is? A könyvből megtudhatjátok!

A No.6 egy light novel sorozat, ami sajnos nem érhető el jelenleg magyar nyelven, de készült belőle manga és anime változat is, amik ahhoz képest, hogy feldolgozások, meglepően jól sikerültek - az egész No.6 univerzum már rengeteg rajongót ihletett meg. Érdemes mindenkinek belenézni, garantáltan tövig fogja rágni a körmeit izgalmában!

2 megjegyzés:

  1. Kellene egy link, hogy hol lehet megnézni az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Indavideo-n fent van az egész sorozat :) (mármint az anime)

      Törlés