2015. december 13., vasárnap

Maggie Stiefvater: Hollófiúk



Nem látók csak két esetben láthatnak szellemet még Szent Márk éjszakáján is: vagy az igaz szerelmükről van szó, vagy valakiről, aki miattuk hal meg. Noha minden élő rokona látó, Blue Sargent nem bír e képességgel, mégis látja egy fiú szellemét az említett éjszakán, aki csupán annyit árul el magáról, hogy a neve Gansey. Az már puszta következtetés egyenruhája alapján, hogy a Nyugat-Virginia állambeli Henrietta legnevesebb magániskolájának diákja. Az Aglionby fiúnövendékei az iskola jelképállatának köszönhetően Hollófiúkként ismertek városszerte, és Blue nem óhajt velük közelebbi kapcsolatba kerülni semmilyen körülmények között sem. III. Richard Campbell Gansey eközben mit sem tudva arról, mit látott a lány, kitartóan igyekszik teljesíteni vélt küldetését és a néhai walesi király és felkelő, Owen Glendower feltételezett nyomait kutatja. A nyomozásban több-kevesebb lelkesedéssel besegítenek barátai is, Ronan Lynch, Adam Parrish és Noah. A fiúk egy döntő fontosságú felfedezést követően éppen Blue anyját keresik fel, mint látót, és ettől a pillanattól kezdve menthetetlenül összefonódnak a történet szálai.



Cabeswaterben sikerül életre kelteni a Ley- vonalakat, a Hollófiúk és Blue élete ezzel egyidejűleg pedig teljesen felfordul. Gansey és Blue feje fölött továbbra is Damoklész kardjaként lóg a lány látomása és a hozzá kapcsolódó jóslat, ugyanis születése óta minden látó azt állítja, megöli majd azt, akit megcsókol. Adam elkezdi elveszíteni önmagát, Ronan álmai pedig egyre ijesztőbbé, egyre erőszakosabbá válnak, és kihatnak a valóságra is, nem is akárhogyan. Ráadásul miközben mindenkinek meg kell küzdenie a maga gondjaival, még néhány gonosz alak is felbukkan, aki ugyanazt keresi, mint a fiúk és bármire hajlandó, hogy elérje a célját.



Vajon az álom vagy az ébredés a veszélyesebb? Mi történik, ha egyszer csak arra ébredsz, hogy anyádnak nyoma veszett? Mi történik, ha azzal szembesülsz, hogy akiről nem is gondolnád, elvette tőled azt, ami számodra a legfontosabb és még az életed sem számít neki a céljai ellenében? Mi történik, ha egyszer csak rájössz, hogy minden, amit eddig tettél, nem értelmetlen, viszont olyan veszélyeket rejt, amikkel nem számoltál? Ha eddig még nem fordult volna fel mindenki élete éppen eléggé, ez alkalommal senki sem marad ki a jóból, még véletlenül sem. 

A sorozat negyedik, és egyben befejező kötete, a The Raven King (Hollókirály) 2016 áprilisra várható, addig is türelmetlenebbek időnként olvashatnak egy-egy mondatot, amiket az írónő twitteren oszt meg a népes rajongótáborral. 

Mitől is olyan jó ez a történet? Hősei tizenéves diákok, akik egy mitikus elképzelés nyomában járva kutatnak természetfeletti dolgok után. Gansey, egy gazdag család gondtalan sarja a maga látszólag lökött hobbiját űzi. A világ egyik eldugott sarkába, Henrietta városába költözik a fővárosból és megszállottan kutat. Koravén, még a lakása is olyan, akár egy szórakozott történelem professzoré, és ragaszkodik a hóbortjaihoz, például a rikítóan narancssárga, folyton döglődő autójához. Övé az egész Monmouth gyár épülete, ahol a kialakított szobákon Ronan-nel és Noah-val osztozik. Ronan Lynch nehezen elviselhető, zabolátlan ír lélek. Gansey iskolatársa, érzései látszólag a haragtól a kétségbeesésig terjednek csupán és külön élmény végignézni, hogy bánik Láncfűrésszel, kis házikedvencével. Noah-ról alig tudni valamit, sokat lát, de keveset beszél. A baráti kör negyedik tagja Adam Parrish, aki az iskola ösztöndíjas diákja, kitűnő tanuló és több helyen is dolgozk, hogy fizetni tudja a tandíja fennmaradó részét. Ehhez a társasághoz csapódik még Blue, a konvenciókért nem rajongó, nagyszájú, látnoki képességekkel nem rendelkező, de mégis különleges Blue. Különös egy társaság, az tagadhatatlan, de éppen ez adja a történet varázsát, és az, ahogy ez az öt ember - meg még néhány további mellékszereplő - megvívja a maga mindennapi csatáit a hétköznapi életben, hogy aztán szabadidejét a természetfeletti jelenségek kutatására és tanulmányozására áldozza fel olyan hittel kezelve ezeket, amilyennel mások képtelenek. Elszántságuk, kitartásuk csodálatra méltó, és miközben haladnak előre, folyamatosan csiszolódnak és szép lassan egyre többet lehet megtudni róluk, be lehet látni a kezdeti elnagyoltnak tűnő, sztereotipikus és talán valószerűtlen leírások mögé, ahol valódi hús és vér emberek lapulnak. Ráadásul, ha a jellemfejlődés gyönyörei nem különösebben érdekelnek valakit, még mindig nyomon követheti a legkevesebb három kibontakozó kapcsolat útját, vagy éppen a fordulatos, állandó meglepetéseket tartogató cselekményt. Néhány estét rááldozni határozottan érdemesnek tűnik.


Ria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése