Mint már biztosan értesültetek róla, a madagaszkári nyaralásunk különösen jól sikerült a ház diákjai számára, nem csak élményekben gazdagon tértek haza a szigetről. Vér Lanetta és Péter Fanni ugyanis felfedezésre indultak a szigeten, és sok más kincsvadásszal ellentétben nem üres kézzel tértek haza az expedícióból. Meséljetek egy kicsit erről! Honnan tudtátok, hogy kincs van elrejtve a szigeten?
Fanni: - Az nem kifejezés, hogy sikeres. Én személy szerint rettenetesen élveztem az egész nyaralást, még ha kényszernyaralás is volt! - mosolyogva felkacagtam - De a témára amúgy, igazából nem készültünk rá az expend expe.. őőhm… ARRA! Sőt előtte még nem is ismertük egymást. – hüvelykujjammal a lányra mutattam - Elmesélem, hogy kezdődött a kaland az én szemszögömből. Szóval, az egyik reggel, miután felkeltünk Himével, a párnám alól akartam előkotorni a pálcám. Amikor felemeltem a párnácskám, ott virított egy levél is a pálcám mellett, amit egy kalóz nekem címzett. Totál megörültem, izgatottam szedtem szét a borítékot és elolvastam. Elég murisnak hangzott, bár azt gondoltam először, biztos csak egy vicces kedvében lévő eridonos szórakozhatott rajtam, a kis gólyán. Végül adtam egy esélyt a dolognak és lementem a partra, ott találkoztam Lalával is.
Fanni:- Naaa. Valld csak be nyugodtan, Lala, hogy csak azért mentél bele ilyen egyszerűen, mert szimpi voltam. Tudom, hogy igazam van! –vágtam bele a társam mondókájába.
Akkor mondhatjuk, hogy szerencsés véletlen, hogy éppen így egymásra találtatok. Hogyan tudtatok így együtt dolgozni? Nem voltak viták vagy félreértések?
Fanni: - Mondhatjuk szerencsés véletlennek, igen! –bólogattam vigyorogva, aztán elgondolkodtam picit, és a szemöldököm kérdőn felhúzva Lanettára pillantottam- Voltak viták? Neeeeeem. –ráztam a fejem, amikor már beugrott- Nem volt semmi, jó csapat voltunk, vagyunk!
Lanetta: - Meglepő, de igazából szerintem az első pillanattól fogva egymásra hangolódtunk... vagy a kincsre... lényeg a lényeg, szavak nélkül is közös megegyezésekre jutottunk, vitához hasonló pedig még csak ki sem alakult. Nem mintha lett volna rá egy szemernyi időnk is, a sok kutyagolás, majdnem vízbe fúlás, a beszélgetés a kalóz úrral... nos ezek mellett nem nagyon lehet a másiknak esni...
Melyik volt a legrémisztőbb feladat? Mondtad ugye, hogy majdnem vízbe fúltatok, ráadásul egy kalózzal is találkoztatok. De melyik volt az, amit nem biztos, hogy még egyszer átélnétek?
Lanetta: - A Legrémisztőbb? - SeSére nézett és grimaszba fordult arccal mélázott azon, melyik élményt is sorolhatná ide. Végül ismét Annára nézett. - Azt hiszem, mikor még igazán nem is dolgoztunk együtt, és a tengerben kutattunk a térkép után. Ugyanis ahogy gondoltam kievickélek a partra, és megkérdezem a lányt, hogy mégis mi a szándéka, mit tegyek, észrevettem, hogy a hörcsögöm, Ozzy is velem akar tartani. Csakhogy nem tudott úszni, s mint fekete gömböt, kezdte elnyelni a tenger. Ez borzalmas volt. Abban a pillanatban az járt a fejemben, hogy meg fog halni, meg fog halni, - kezeivel gesztikulálva majdnem orrba csapta társnőjét, annyira magával ragadta az élmény - és én nem tehetek semmit. Még sosem éreztem előtte azt, hogy valamit el fogok veszteni harc nélkül. Ez ismeretlen volt számomra. - Kifújta a levegőt és megpróbált megnyugodni. - Azóta se tudom, mikor ugrottam utána. A következő képkocka csak a térkép volt a tenger alján, és az érzés, hogy a markomban van a hörcsög.
Fanni: Folyamatosan bólogattam, helyeseltem, ahogy Lala mesélni kezdte azt a kellemetlen élményét a tengerrel és a hörcsögével, annyira bólogattam, hogy ahogy a lány a mancsait lengette magyarázás közben, majdnem behúzott nekem egyet. Szerencsére pont akkor húztam hátra a fejemet. - Igen, igaz! Ez mind így volt! - A kis mese után rajtam volt a sor. Így azonnal bele is kezdtem. - Számomra az elhagyatott ősi romokban lévő kalóz szelleme volt az, amitől egy ici-picit megijedtem. - Büszkeségem miatt lekicsinyítettem az akkori problémámat. – Tulajdonképpen, tudni kell rólam, hogy halálosan félek a pókoktól és a szellemektől egyaránt, ami poén, mert a kastélybeliektől nem tartok. Én sem tudom megmagyarázni, de nem! - zavaromban felnevettem, a tarkóm vakargatva. - Szóval, a kalóz manusz, akit valamilyen... Jack.. John.. Nem is emlékszem a nevére, vagy mondta egyáltalán? - Kérdőn pillantottam az ezüsthajú szirénára, aki mellettem ült.
Lanetta: - Nem hinném, hogy mondott volna nevet - kelt gyorsan a másik védelmére Lala. Igazából ő sem emlékezett rá, hogy bemutatkozott, vagy sem, de ha azt mondja nem mutatkozott be a kalóz, akkor nem tűnnek olyan feledékenynek.
Fanni : - Mindegy. A lényeg a lényeg, a bácsi igencsak aszott volt, leharcolt, tele volt sebhellyel, ránccal, piszokkal... Igazából nem volt egy matyó hímzés, sőt, hiányos és fekete fogsora volt. Lényegében egy igazi kalóz lehetett. Én pedig szokásomhoz híven megpróbáltam nála bevágódni. Nem tetszettem neki és pimasz kölöknek nevezett. Lényegében várható is volt. MAJDNEM MEGPRÓBÁLT KINYÍRNI! Felém tartotta a pisztolyt! - hangot adtam annak a dolognak, ami igazán megmaradt bennem. - Éreztem a halálfélelmet, igazából nem is biztos, hogy meg tudott volna ölni. Vagyis hát... nem tudom.. - elbizonytalanodva kaptam a fejemhez kezemmel, idegesen beletúrtam a hajamba, majd csak hátratoltam a szemeim előtt éktelenkedő kósza rózsaszín tincseket.
Lanetta: - Arra a részre én is emlékszem, azt hiszem, akkor gondolkodtam azon, hogy ha elsüti a fegyverét, valahogy megpróbálom kinyírni őt a varázspálcámmal megtorlás gyanánt.
Fanni: - Igen, látta is, hogy készenlétben voltál, talán megijesztetted vagy valami... - felkacagtam, a saját idióta teóriám hallatán.
Lanetta: - Ááh - Lanetta izgatottan befeszített, majd elégedetten bólintott, - hát ettől a kicsikétől nem is csoda, hogy beijedt.
Na de ha nem az izmotok, akkor végül mi volt az, ami miatt elengedett titeket?
Lanetta: - Nos természetesen az eszünk - megkopogtatta SeSe kobakját, hogy illusztrálja.
Fanni: - Héj! -kaptam a buksimra, mikor Lala megkopogtatta az imént említett testrészem.
Lanetta: - Egy feladványt adott fel, melyre helyesen válaszoltunk. De ezután se adta könnyebben a választ, ugyanis az a gaz a kincs megfelelő helyét morzejelekkel irkafirkálta le. Még szerencse, hogy annyit értettem a jelekből - családi háttérnek hála- hogy hiányosan, de leolvassam. Onnantól kezdve pedig könnyebb volt kipótolni.
Fanni: - Egyébként így volt, azt hittem, hogy meg fojtom, de... aztán rájöttem, hogy felesleges erőlködnöm, hisz neki már édes mindegy volt, hogy meghal-e még egyszer vagy sem... - kihúzva magamat helyeseltem. - Egyébként miután nagy nehezen kiszedtük belőle a választ, csónakot loptunk és elcsónakáztunk a Szirének szigetére. - Elvigyorodva Lalára pillantottam, aztán vissza Annára. - Hazamentünk... - hangomon hallatszott a komolytalanság, a gyerekes hangnem. Igazából csak az Ezüst Szirénák csapatnevünk miatt is jelentettem ki.
Na és akkor mit találtatok végül a szigeten? Mi volt a kincs?
Fanni: - A keresztfiam! –felkiáltottam.
Lanetta: - Igen, a kincs egy papagáj volt, Elmo - kotyogott bele Lala, - aki mit ad isten, pont SeSe keresztfia lett.
Fanni: - És Lala pici fia... - angyalian elmosolyodtam, és pár pillanat erejéig az Ezüst Sziréna vállára hajtottam a buksimat.
Lanetta: Megsimogatta az apró fejecskét. - Pontosan. De most, hogy beköltöztünk a Fekete Gyöngybe az egész brigádot szórakoztatja a kalózszövegeivel, még ha néha értelmetlen nyelven is. Azt hiszem, érte érdemes volt próbák sorozatát kiállni.
És ha minden igaz, Elmo is megjelent itt személyesen veletek. Letta, mindig a válladon szokott közlekedni? Vagy megosztjátok ezt a tisztséget a keresztanyával?
Elmo: Amint meghallotta a nevét, apró fejecskéjét a vörös hajú leányzó felé fordította, szárnyait megemelvén nyújtózkodott egyet és csapkodott egy párat, viszont felszállni nem szállt fel. Talán a szirénák fejeit is súrolhatta a tollaival. - A héttenger ördögét, úgy bizony szavamra! A fehér szirén válla olyan, akárcsak egy puha kagyló belseje. Kényelmes! – csicseregte.
Lanetta: Lala halkan felkuncogott, miközben ujjaival megcirógatta a madár csőre alatt. - Szóval egy kagyló lennék?
Elmo: Si-si, egy fehér kagyló, puha vállal.
Fanni: Én csak felkuncogtam a madár monológján, hisz mindig a nevetés kerülgetett, amikor csak beszélt.
Most, hogy te is megszólaltál végül, mondd csak Elmo, milyen volt a kalózélet? Nem hiányzik?
Elmo: Hinnye, néha tényleg felemlegetem, amióta ismét az élők sorában hajózom Lala kapitány oldalán. Gyakorta meséltem a Fekete Gyöngy legénységének a hősi kalandjaimról, amiket átéltem a hőn szeretett gazdámmal.
Mesélj el egyet!
Elmo: Elmesélhetek akár száz történetet is, hisz kalandos útjaink során rengeteg mindent megtapasztaltam, Jackson Black kapitánnyal! - ismét kinyújtóztatta elgémberedett szárnyait a papagáj s folytatta. - Once upon a time, amikor már rég kinőttem a fióka korszakomat, volt egy velejéig romlott és csúf kalóz kapitány, William "Hunted" Harrison. Ez a férfi egyszer régen beleszeretett egy szirénbe, aki furcsa módon nem falta fel a lelkét. Azt beszélték, hogy a szirén is beleszeretett ebbe a kalózba, de olyat is hallottam már, hogy nem volt mit megennie, hisz Harrison kapitány eladta a lelkét az ördögnek. Senki sem tudja, hogy miért nem falta fel, ez máig örök rejtély. Ám nagy kópé volt a fickó, ez olyan holtbiztos, mint hogy most én is itt vagyok
ebben a furcsa ám izgalmas jövőben és beszámolok nektek erről a történetről. Szóval a kapitány elhatározta, hogy feleségül fogja venni azt a szörnyeteget, illetve emberré fogja változtatni előtte. William nem totojázott, hamar elindult, Szingapúr felé vette az irányát, hisz a tengeri boszorka akkoriban arra tanyázott. Beletelt pár hétbe, hónapba, mire elhajóztunk a banyához, persze addig nem egy, nem két hajót fosztottunk ki. Harrison kapitány, miután rátalált a nőre az egyik jósdában, azonnal elregélte szándékait. - Szóvál, té ázt mondáni nékém, ’ogy lénni egy szirén, ki szérétni tégedét? Micsodá bádárság! Á szirénéknék lénni több észük, ném lénni bolondok!- mondta a nő valamiféle különleges tengeri akcentussal. - Ide figyeljen! - rántotta elő a kardját mérgében a feldühödött kalóz és a tengeri banya torkához tartotta. - Ha akarnám, akár egy suhintással megölhetem magát, de mivel szükségem van az erejére, eltekintek az előbbi megszólalásától. - Jól ván, jól ván. Kössünk égyézségét. Ám éz ném lénni könnyű féládát. Nékém lénni szükségém titángyökér néktár, hálottémbér friss véré és égy párszáz évés sérlégré. Ézt á várázs főzétét égy Mádágászkári széntélybén kéll élkészíténém, téliholdkor. Mit gondolsz, ménni fog á dolog? - Persze, hogy menni fog. Mikor lesz telihold?- az asszony azonnal a pergamenei és kristályai közt kezdett kutakodni, végül megszólalt- Há ázt vésszük, hogy méddig kell bészérézni ézékét áz összétévőkét, ákkor két hónáp! Dé, há még lesz a főzét, nékém kéll ádnod áz élőttéd álló életed félét. Bénné vágy? - Rendben. - ezután a bájcsevej után a kapitány elviharzott még az épület közeléből is. Azonnal hajóhoz sietett s útnak indult. Hosszas hónapokon át tartó begyűjtések illetve utazások árán megérkeztünk Madagaszkárra. Békés sziget volt, épp hogy csak pár színes bőrű bennszülött lakta. A kapitányt és az első tisztet, Jackson Blacket - a következő gazdámat- valamint az üvegkoporsós Fiorellát, a szirént már sok órája várta ott a boszorkány. - Készén álltok? - kérdezte az asszony, aztán bele is csapott a hókusz-pókuszaiba. A főzet elkészítésével illetve elfogyasztásával, a kapitány újdonsült felesége immáron két lábon állott. Harrison, amint megkapta az ő részét, úgy gondolta, hogy ő nem ad ezért cserébe semmit sem. Előrántotta csillogó kardját és elvágta a banya torkát. Az asszony utolsó pár lélegzetvétel után holtan rogyott össze. Harrison örült, hogy nem kell az élete felét egy tengeri banyának ajándékoznia, viszont arra nem számított, hogy a boszorkány megátkozta őt. Megtiltotta, hogy elhagyja az ősi szentélyt, örök kárhozatra ítélvén a kapitány szellemét egy poros épületben. Amint az asszony meghalt, a föld rengeni kezdett, Jack és én megmenekültünk, ám Fiorella és a kapitány benn ragadtak a rájuk zuhanó kövek agyonnyomták őket. Jack átvette a kapitányi posztot, Harrison pedig azóta is a szigeten található ősi romoknál kísért. - a hangsúlyt levitte a madár, végül biccentett egyet, meghajlásként.
Lanetta: Tátott szájjal nézett a madárra. - Ősi rom? Szellem? Mi Harrisonnal találkoztunk a romnál?
Fanni: Ezek szerint... igen. Te Elmo, ezt eddig miért nem mesélted?
Elmo: Oooo, por favor, nem kérdeztétek még!
Hölgyeim és uraim, igazi megrendítő igazságoknak és meglepetéseknek lehettünk a tanúi ma este, és azt hiszem, méltó befejezés egy ilyen történet a beszélgetésnek. Köszönöm az esti mesét, és hogy válaszoltatok mindenre. Kitartást az új évhez, és Elmo meséihez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése