2016. június 1., szerda

Közelebb a vadonhoz

A mai cikk egy kicsit rendhagyó, mert álmodóként szeretném megosztani veletek a munkám egy kis szeletét. Mint észrevehettétek, nagyon eltűntem, ennek pedig a fő oka, hogy napi 12-14 órát dolgozom, amit cseppet sem bánok :) Nem olyan rég ugyanis sikerült elhelyezkednem a Wild Park resortnál, ami egy oktatóközpontként is működő kontakt állatkert. Ez azt jelenti, hogy a látogatók betekintést nyerhetnek az etetésbe, kommentált körülvezetésben vehetnek részt, megsimogathatják az állatkákat és miközben tanulnak róluk, akár ellőhetnek pár szelfit is. Mindez egy civil (nonprofit) szervezet égisze alatt zajlik, amely a belépőt – ami sokkal inkább hozzájárulás a munkánkhoz – fajmentő- és környezetvédelmi programokra fordítja, az alap működési költségeink fedezése mellett.Ami a parkot illeti, Kakaslomnicon (Velká Lomnica) működik és a látogatók leülhetnek a kávézóban, esetleg szállást is találhatnak nálunk (amennyiben nem zavar, hogy reggel oroszlánbömbölésre meg majomrumlira ébrednek). Januártól nyitotta meg kapuit, így jelenleg még sok dolog félkész (kifutók, röptetők, akvaterráriumok épülnek), sokat fogunk még nőni és gyarapodni. Perpill 9 hónapos tigrisek, szerválok, szavanna macskák, 5 hónapos és 5 hetes oroszlánkölykök, kaméleonok, óriáskígyók, siklók, varánusz, selyemmajmocskák, csuklyásmajmok, rovarok és ízeltlábúak, krokodilok, gekkók és teknőcök alkotják a megtekinthető kínálatot, amiből többeket meg is lehet simizni :) A hét bármely napján fel lehet minket keresni, 10:00-21:00 a nyitvatartás, hétvégén tömve vagyunk.

Egy átlagos napon fél nyolc környékén startolunk, hogy mindenkit megetessünk, tisztába tegyünk és minden rendezett legyen a nyitásra. A majmok speckó kását kapnak, sok zöldséggel és gyümölccsel, néha pedig rovarokkal (lárvákkal, sáskákkal) színesítjük az étrendüket. Ami a jelenlegi hat picit illeti (két másfél hetes tigris, két max két hetes oroszlánhölgy, egy öthetes fiú oroszlán és egy nyolchetes szervál), őket négyóránként etetni kell, éjjel-nappal, plusz kitörölni, ugyanis a pici emlősöknek nem működik az emésztésük teljesen önállóan és másképp nem tudnak megkönnyebbülni (ergo néhány év múlva, ha felkeresem a védenceimet, eldicsekedhetek vele, hogy én törölgettem a feneküket pisis korukban :P). A hüllőknek természetesen rágcsálók vagy rovarok dukálnak, s mivel lakóink többsége egzotikus szépség, sokat párásítunk nekik, hogy jól érezzék magukat. A következő feladat a takarítás, üvegfényezés, hogy mire befutnak az első vendégek, már csak velük kelljen foglalkoznunk. Napközben kommentált körutak, edukatív találkozók zajlanak, amiknek keretében már rengeteg embert szabadítottunk meg a kígyófóbiájától, ismertettünk össze oroszlánokkal, majmokkal és kaméleonokkal. A munka azonban akkor sem ér véget, ha 8-9 felé elmennek az utolsó emberek, mert minden állatot ellenőrizni kell, szükség szerint ellátni és persze tízkor és hajnal kettőkor is kell valakinek etetnie :)

Ha szabadidőnk akadna, akkor rendszerint az internetes felületeinket csiszolgatjuk, ötletelünk, találunk még egy kis munkát (abból mindig akad), de játszunk is az állatokkal, kiélvezve az egyedülálló lehetőséget. Na meg fotózunk :D Szóval zárásképp jöjjön egy képválogatás az általam lőtt fotókból, de hagyok néhány elérhetőséget a különféle galériáinkra, hogy gyönyörködhessetek.

http://wildpark.sk/, https://www.facebook.com/www.wildpark.sk/ (készülőben az angol és a magyar verzió :) )



Radúz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése