2016. március 26., szombat

Fecsegő madárkák

Forr a konyha

Ki gondolta volna, hogy egy olyan unalmas és csak egy funkciót betöltő helyiség, mint a konyha, képes egy hatalmas szerelem színterévé átalakulni? A legtöbb romantikus pár inkább titkon elbújik, bezárkózik egy félreeső, nem sokak által felkeresett helyre, de Scarlett Conroy és Christopher Blake nem így vannak ezzel. Őket nem érdeklik a kíváncsiskodó szemek és nem kívánt alakok. Sőt, egyesek állították is, hogy saját fülükkel hallották, ahogy a fiú olyasmit suttogott kedvese fülébe jó tanácsként, hogy "Élj, ahogy jól esik, az sem baj, ha meg is lesik!" Úgy tűnik az első randijuk az Operettszínházban zajlott, bár, hogy hogyan sikerült oda berángatnia Chris-nek a zöld lázadót, senki sem tudja.

Alvajárás

Bakonyi Gergő imád aludni. Legalábbis azok, akik egy órára járnak vele, mind heves bólogatásba kezdtek, mikor nekik szegezte néhány madárkám az erre vonatkozó kérdést. Azonban nem csak a nappalok folyamán képes mély és nagy valószínűséggel gyönyörű álmokat látni, hanem este is, ám a változatosság kedvéért ahelyett, hogy az ágyában szenderegne, inkább a folyosókat választja és a kihalt helyiségeket. Nem egyszer volt gond, hogy egy-egy prefektus elkapta és kérdőre vonta, miközben mindvégig aludt a legényünk, ám most nem épp prefektus talált rá Csipkejózsikára, hanem maga Ardai Tánya, az új diákunk, méghozzá a saját ágyikójában. Mondani sem kellett, eléggé megszeppent a hölgyike, ám jólelkűségét itt sem cáfolva meg nem ébresztette fel a szépeket álmodó vöröset, sőt miután Gergő felkelt még egy csésze kávéval is megkínálta a zavarodott fiút. Azt egyelőre nem tudni, hogy a dolog megismétlődött-e, de ha Tánya mindenkit kávéval fogad, aki az ágyába fekszik, érdemes lehet az úriembereknek próbálkozni.

Testvérek a pályán

Bár már több hónapja megtörtént a nagy vallomás, a titkot annyira elásták, hogy a keselyűim csak a napokban voltak képesek a napvilágra hozni azt. A történet szerint a kviddicsesek új üdvöskéje, Vitéz Rebeka és a nemsokára harmadikba lépő Vér Lanetta között nem csupán háztársi kötelék húzódik, hanem egy sokkal, de sokkal vörösebb, vér által kirajzolt kötelék. Mielőtt bárki rosszra gondolna, - tudom, hogy úgy hangzik, hogy valaki összekötötte őket egy színes cérnával, de higgyétek el, erről szó sem volt -, hanem sokkal bonyolultabb helyzettel állunk szemben. A lányok féltestvérek. Egyelőre senki sem tudja, hogy mégis kinek a kije lépett félre és hogyan, csupán arról kaptunk információkat, hogy Lanetta nem fogadta valami fényes mosollyal az arcán a hírt. Sőt, az úri kisasszony úgy megorrolt a szegény elsősre, hogy sokáig szóba sem állt vele. Mindenesetre akármi is történt a vallomás estéjét követő időszakban, a két lány úgy tűnik megint jóban lett, és néhány figyelő szem szerint a nővérke még a kviddics gyakorlásában is segítséget nyújt a húgának. Mi ez, ha nem igazi testvéri program?

Balszerencse lánya

Renée Faraday csupán egy kellemes, kora tavaszi sétát akart tenni a réten, ám a sors vagy karma - nevezzük akárhogy is - útját állta a lány akaratának. Nem tudjuk egész pontosan, hogy a csalánbokor ugrott-e a pirosnak vagy a piros a csalánnak, mindenesetre elég szép találkozásban lehetett részük. Eleve nem kellemes egy ilyen csókot váltani a szeszélyes zöld növénykével, Renée szerencsétlenségére azonban az is kiderült, hogy még csalánallergiában is szenvedett, mely most a felszínre tört. Szegény lány egy álló hétig olyan vörös volt, akár a klubhelyiség zászlója. No meg persze azt sem vonjuk kétségbe, hogy a hatalmas, feldagadt testrészek nem lehettek éppen fájdalommentes potyautasok. 
Reméljük Renée azóta már jobban  van, és máskor vigyázni fog arra, hogy vagy egy hős lovaggal keljen útra, aki megmenti majd őt, vagy maga intézze majd el ezeket a nem kívánt népségeket néhány pálcasuhintással.

Lopakodó Házvezető

Néhány ravasz éjjeli baglyocskánk az alvás helyett az erdei kirándulást választotta, és milyen jól is tették, ugyanis így szemtanújává válhattak annak, hogy a házvezetőnk, Kafka Radúz Arvid egy zöld prefektus kíséretében bolyongott a rengetegben. A zöld arcát sajnos nem tudták beazonosítani a sötétség miatt, csupán a házát tudták megmondani a ruhája alapján. Talán azt is csak tippelték. Mindenesetre valamit nagyon csináltak ott, és az ott lévő leselkedők sejtése szerint ez a valami nem más volt, mint a hivatalos húsvéti tojáskeresés előkészülete. Igen, igen, még egy csinos hímzett tojást is a kezünkbe nyomtak a madárkák, hogy alátámasszák gyanújukat, azonban azt senki sem érti, hogy a házbeli ünnepségben miért egy zöld segített a vezetőnknek. Lehetséges, hogy olyan rossz fát tett a tűzre a sárkányfióka, hogy ilyen éjjeli kirándulással tudta csak kiváltani magát? Ha bárkinek is van információja a titokzatos diákról, mindenképp keressen meg minket, ígérjük, nem marad jutalom nélkül a becses besúgó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése